Oszkó: vannak racionális elemek az Orbán-kormány adóelképzeléseiben


Az új kormány ismert adóelképzelései között lát a leköszönő pénzügyminiszter racionális elemet, és olyan lépéseket is, amelyek az általuk elkezdettek folytatása - derül ki a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúból.

Oszkó Péter szerint a kisadók megszüntetése teljesen racionális. De - mint mondta - az eddig elhangzottak között vannak olyan elemek is, amelyek politikai jelképűnek tűnnek, ilyennek nevezte a szuperbruttó kivezetését. Oszkó Péter szerint az idén apró lépések tehetők.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly februárban a Reformszövetség egy koherens adóprogramot állított össze. E szerint egy egykulcsos vagy ahhoz hasonló adórendszer lenne ideális, alacsony kulcsokkal, kisebb járulékteherrel, kisadók kiirtásával és lehetőleg az iparűzési adó kivezetésével. Kérdés, ezt milyen ütemben lehet véghez vinni, hogy "ne álljon fejre" a költségvetés és az ország. "A Reformszövetség ennek megvalósítására három évet mondott, ebből az első évet mi megcsináltuk, vagyis két év alatt el lehetne érni" - mondta az interjúban.

A leköszönő pénzügyminiszter úgy látja, hogy amit az adott körülmények között lehetett, azt véghezvitte a kormány, a strukturális átalakítások egy része azonban a következő kormányra marad - olvasható az interjúban.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.