Ősztől itt a biztos kéz


A közbeszerzéssel indított építési beruházásoknál október 1-jétől kell kötelezően alkalmazni a fedezetkezelőt, aki a műszaki ellenőr igazolása alapján fizeti ki a projekten dolgozó vállalkozókat - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

A német és osztrák mintára biztos kéznek nevezett fedezetkezelő a második építési gyorsító csomagban szerepel, amelyet hétfőn fogadott el 360 igen és 1 nem szavazattal - ötpárti egyetértéssel - a parlament. A részletszabályokat - például hogy ki lehet fedezetkezelő - kormányrendelet tartalmazza majd.

Az MTI kérdésére - hogy ki lehet fedezetkezelő - a miniszter annyit válaszolt, hogy akár közjegyző és ügyvéd is, de a részletszabályokat most dolgozzák ki. Így az sem dőlt el - ami az előzetes koncepcióban szerepelt - hogy az állami megrendeléseknél a kincstár lesz a fedezetkezelő. A közbeszerzéseken megrendelt projekteknél kötelező lesz a fedezetkezelő alkalmazása, más beruházásoknál csak lehetőség - mondta a miniszter.

Szintén az építőipar szabályozását szolgálja a csomag ama szabálya, amely regisztrációhoz köti az építőipari kivitelezési tevékenységet. Csak megfelelő szakemberekkel rendelkező vállalkozások regisztráltathatják magukat a Kereskedelmi és Iparkamaránál.

A második építési gyorsító csomag általánossá tette azokat az engedélyezési és egyéb egyszerűsítő szabályokat, amelyeket az első építési gyorsító csomag csak a kiemelt beruházásokra írt elő.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.