Öt új éttermet nyitna idén a McDonald's


A gyorséttermi szektorban továbbra is vezet a McDonald’s: a vállalat 77 milliós vendégszámmal, 8,6 százalékos forgalomnövekedéssel, 1,3 milliárd forintos üzemi eredménnyel és országos lefedettséggel zárta a 2007-es esztendőt. A hálózat öt új egységgel bővült, és tavaly nyár óta már minden hazai megyében van McDonald’s étterem.

Az idén 2,5 milliárd forintból kíván fejleszteni a társaság, ebből öt új étterem nyitását tervezi. A piac adta bővülési lehetőségek miatt a hálózatfejlesztési politika változik: eddig csak olyan településen nyílt McDonald’s étterem, ahol a lakosok száma meghaladta a 100 ezer főt, de 2008-tól az alsó határ 50 ezer főre módosul.

A tervek szerint az elkövetkező három évben húsz új egységgel bővülhet a gyorsétterem-hálózat. A vállalat a saját- és a franchise-üzemeltetésű éttermek arányán is változtatni kíván: 2011-ig a jelenlegi 49 százalékról 56 százalékra növelné a franchise partnerek részesedését.

A jelenleg hétezer főt foglalkoztató társaság 95 egységet tart fenn részben saját, részben franchise-üzemeltetésben. A 25 magyar franchise partner összesen 48 éttermet, a vállalat pedig 47 egységet üzemeltet, áll a társaság közleményében.

A teljes magyarországi forgalom 2007-ben 34,6 milliárd forint volt, ez 49,2-50,8 százalékos arányban oszlott meg a vállalati és partneri éttermek között. A társaság tavaly összesen kétmilliárd forintot költött beruházásra: új éttermek nyitására, régiek felújítására, technológiai fejlesztésekre és a teljes kávégép-park cseréjére. 2007-ben öt új egységgel bővült a hálózat, ezek 3,7 százalékkal növelték a vállalat forgalmát.

A 2003-ban debütált McCafé kávézólánc tavaly hat kávézóval 22-re bővült. A hálózatbővítés 2007-ben mérföldkőhöz érkezett: Budapesten megnyílt az első önálló (nem McDonald’s éttermen belül kialakított) McCafé az Arena Plazaban. A kávézók forgalma dinamikusan nőtt, a 2007. évi árbevétel meghaladta az 570 millió forintot, látogatóinak száma pedig elérte a 2,2 milliót.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.