Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ötödik alkalommal díjazzák a legkiemelkedőbb adományozókat
A Magyar Adományozói Fórum augusztusban immár ötödik alkalommal hirdeti meg hazai vállalatok számára kiírt pályázatát, melynek során a cégek legkiemelkedőbb társadalmi befektetési programjai ezúttal olyan minőségi szempontok alapján kerülnek értékelésre, mint az innováció, a partnerség és hatás.
A MAF Társadalmi Befektetések Díj a Magyar Adományozói Fórum által öt éve alapított Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó Díj új alapokra fektetett és nevében is megújított örököse. A pályázat szempontrendszerének kidolgozásában a 2010-ben megalakult, IMPAKT, azaz Innovatív Magyar Programok a Közösségi Támogatásokért csoport nyújtott segítséget, amely 12 hazai nagyvállalat (Alcoa-Köfém Kft., Ericsson Magyarország Kft., Holcim Hungária Zrt., KPMG Tanácsadó Kft., K&H Csoport, Magyar Telekom, MOL Nyrt., OTP Bank Nyrt., Provident Pénzügyi Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., sanofi-aventis Zrt./Chinoin, Vodafone Magyarország) társadalmi befektetésekkel foglalkozó szakembereit tömöríti.
A megújult díj átadásának célja, hogy a vállalatok példaértékű támogatói tevékenységének elismerésével hozzájáruljon az üzleti szektor társadalmi szerepvállalásának erősítéséhez, a szektorok közötti eredményesebb összefogás kibontakozásához, a kölcsönös bizalom megteremtéséhez.
A MAF Társadalmi Befektetések Díj a hazai vállalatok társadalmi felelősségvállalását elismerő szakmai díjak között az egyetlen, amely a CSR-hoz kapcsolódó tevékenységek közül a társadalmi befektetési programokra fókuszál, előtérbe helyezi a társadalom és a vállalat számára megteremtett közös értékeket, az elért eredményeket és hatást. A pályázatra minden vállalat részvételi díj nélkül jelentkezhet 2011. szeptember 30-ig.
A MAF Társadalmi Befektetések díj 2011. december elején, az alábbi kategóriákban kerül kiosztásra:
- MAF Leginnovatívabb Támogatói Program Kategória
- MAF Legsikeresebb Partneri Együttműködések Kategória
- MAF Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategória
- MAF Az Év Legkiemelkedőbb Támogatói Programja Kategória
A Magyar Adományozói Fórum a pályázatokat elbíráló bizottság tagjaiként olyan elismert szakembereket kért fel, akik tevékenységükkel már kiemelkedő eredményeket értek el a szektorok közötti együttműködések, támogatások területén.
A bíráló bizottság tagjai:
- Erős Antónia - az RTL Híradó műsorvezetője, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója
- Füzesy Tamás – az Erőforrás Alapítvány/ United Way Magyarország ügyvezetője
- Hargitai Lilla- a Médiaunió Alapítvány ügyvezető igazgatója
- Nagy Bálint – az IBS marketing tanszék vezetője
- Svékus Márton – a Common Purpose igazgatója
A részletes pályázati kiírás és a jelentkezéshez szükséges dokumentumok a MAF weboldalán érhetők el: http://www.donorsforum.hu/hu/szolgaltatasok/maf-tarsadalmi-befektetesek-dij/2011

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









