Óvatosan beszélnek a politikusok az innovációról


Csütörtökön Budapesten átadták az idei Gábor Dénes díjakat, amelyekkel azokat a magyarországi tudósokat, mérnököket és szakembereket jutalmazzák, akik az üzleti hasznosíthatóság szempontjából is kiemelkedő munkát végeznek. Az idei díjazottak is a társadalom különböző területeiről érkeztek: van közöttük vegyész, mérnök, biológus, genetikus. A politikusok szerint a díjazottak munkája mutatja a jövőt: a gazdaság alapja csak a tudás lehet.

Kell egy ötletKell egy ötlet (Mfor-montázs)

A Gábor Dénes díjak átadásán nagyon óvatosan fogalmaztak a felszólaló politikusok. Szili Katalin, az Országgyűlés elönke például megemlítette, hogy a versenyképesség biztosítéka Magyarországon a minél több tudást "magukba olvasztó" termékek kifejlesztése lehet, amire a Gábor Dénes díjasok szakmai munkája hívja fel a figyelmet. Arról azonban nem esett szó, hogy mi történik akkor, ha az ország versenyképességi mutatói pont romlóban vannak, mint ahogy arról sem, hogy mi lesz az amúgy is egyedülállóan alacsony GDP-hez viszonyított innovációs ráfordításokkal, ha maga a GDP is csökkenőben van.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, aki díjat adott át, azt mondta, hogy nincs más út mint előre, hiszen csak akkor lehet kilábalni a nehéz helyzetből, ha úgy gondolkodunk, mint a Gábor Dénes-díjasok: képesek vagyunk alkalmazkodni a körülményekhez, és még így is van erőnk változtatni a körülöttünk lévő világon. A miniszter asszony az egyik díjazott példáját emelte ki: Dr. Arányi Péter, a Chinoin Zrt. gyógyszergyár alelnöke többek között a Chinoin technológiai megújításában való vezető szerepéért kapott elismerést. A vegyész-matematikus-biológus így hozzájárult ahhoz, hogy a gyógyszergyár nem veszített lendületéből a rendszerváltás után sem, hanem a mai napig világhírű szabadalmak születnek a vállalatnál.

Kákosy Csaba gazdasági miniszter két díjat is átadott: az egyiket Dr. Kocsis István gépészmérnöknek, a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatójának adott át díjat, aki a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítási és teljesítménynövelési stratégiájának kidolgozásában vett részt. A másik elismerést Szoboszlai György gépészmérnök, a Magyar Suzuki igazgatója kapta, aki elsősorban az SX4-es modell sorozatgyártásának beindításáért kapta az elismerést. A mérnök ezzel a munkával az egész térségben fenn tudta tartani, sőt a gyártókapacitás bővítésével növelni is tudta a foglalkoztatottságot. Kákosy Csaba szerint ezért a két mérnök teljesítménye és elhivatottsága példa lehet arra, hogy nehéz körülmények között is lehet jó megoldásokat találni.

Díjat kapott még Kálmán Erika, az MTA kémiai Kutatóközpont Felületkémiai és Katalízis Intézet igazgatója, aki környezetvédelmi területen jelentős vegyészeti kutatásokat vezetett. Farkas József, a Sanametal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft. tulajdonos igazgatója azért kapott elismerést, mert egy kisvállalatból, csak a fejlesztésekre és az innovációra építve hozott létre egy világszerte ismert, mozgást segítő implantátumak gyártó céget hozott létre.


Fésüs László, a Debreceni Egyetem rektora a programozott sejthalál és a véralvadás folyamatának terrületén elvégzett, a gyógyszergyártásban is alkalmazható kutatásaiért kapott elismerést. Hadlaczky Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézet tudományos tanácsadója pedig kromoszómakutatóként kapta meg az idei Gábor Dénes-díjat. A professzor részt vett az első mesterséges kromoszóma megalkotásában is, ezen kívül közel félszáz szabadalom is fűződik a nevéhez.

L. Nagy Gábor

Menedzsment Fórum 




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.