Az Internet Hungaryn mindenki a Web2.0-ról prédikált (többnyire olyanok, akik nem igazán tudták, hogy mi is az), és pálinka2.0-át vagy inkább 5.0-át ivott. A másnaposság elmúltával pedig a hazai piac legnagyobb üzletének nem az iWiW megvásárlása, hanem a konferencia szervezése tűnt.
hirdetés
Pálinka2.0 (mfor.hu montázs)
Sok jót és még több rosszat lehetne valószínűleg írni a világhálón tevékenykedők hazai seregszemléjéről. Ami mindenesetre feltűnő volt, hogy az Internet Hungary sem különbözött az ilyesfajta
konferenciáktól. A politikusok szép jövőt ígértek, a piaci szereplők pedig immár nem a nyomtatott sajtót (hiszen az meghalt vagy legalábbis meg fog), hanem a televíziót tekintik elsőszámú
közellenségnek.
Önbizalomban nincs hiány, amit az olvasottsági adatok nem biztos, hogy feltétlen alátámasztanak, de a szektor önmagához képest még soha nem állt ilyen jól, szóval miért is ne lehetnénk
optimisták.
[ajanlo=1311][igazitas=right/]Ha még azt is hozzátesszük, hogy a GKM szakemberétől megtudhattuk, hogy európai összehasonlításban ugyan az egyik legrosszabb a penetráció, ám például Afganisztánt
csúnyán alázzuk, akkor az is érthető, hogy a hagyományos médiumok képviselői a Web2.0 kapcsán megengedhetik maguknak, hogy tudomást se vegyenek róla, és ezt büszkén hangoztassák.
És ha valakinek az előadásokon feltűnő egyre emelkedő görbék és oszlopdiagramok sem tudtak mosolyt csalni az arcára, azok este még javíthattak. Az új média a hagyományos eszközökhöz nyúlhatott,
jöhetett a pálinka 5.0...
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.