Panasonic: jövőre jön a világ legnagyobb plazmatévéje



A Panasonic márkáról ismert Matsushita Electric Industrial nem csak az értékesítési számokban van komoly versenyben a dél-koreai konkurenseivel, de a készülékek méretét tekintve is. A japán cég jövő év elején rukkol ki a világ legnagyobb készülékével.

A világ legnagyobb plazmatévéjének szánt 261 centis (103 inch) átmérőjű behemót a Matsushita hétfői bejelentése szerint a jövő év elején kerül kereskedelmi forgalomba. Az áráról egyelőre nem tett közzé tájékoztatást a japán vállalat, ám egyes szakértők a 10 ezer dollár közeli árat valószínűsítik. Azt ugyanakkor már most tudni lehet, hogy a plazmatévé súlya 215 kilogramm lesz.

A plazmák piacán legnagyobb részesedéssel rendelkező Matsushita ezzel megelőzi dél-koreai riválisait a legnagyobb készülék tekintetében is. Az egyik legnagyobb konkurense, a Samsung tavaly mutatta be 102 inch-es tévéjét, ám az azóta sem került a boltokba. A Panasonic márkanév alatt árusítandó plazmákkal csak egy szűk vásárlói réteget céloz meg a japán elektronikai vállalat, a tervek szerint évi 5 ezer darab értékesítésével számolnak.

Ami a szegmensben a legnagyobb gyártók részesedését illeti, a Matsushita 21,6 százalékkal áll az élen. A DisplaySearch adatai szerint ugyanakkor mind az LG Electronics, mind a Samsung 15 százalék feletti szeletet hasít ki a plazmatévék piacából.

Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.