Panasonic-központ jön Budapestre



Áprilistól új céget hoz létre a Panasonic Magyarországon a délkelet-európai régió lefedésére, s irányításával a magyar leányvállalat menedzsmentjét bízza meg – tudta meg a Világgazdaság Joachim Reinharttól, a Panasonic európai vállalatának operatív ügyvezető igazgatójától.

A Panasonic eddig főként helyi disztribútorokon keresztül értékesített a délkelet-európai térségben, most azonban, hogy ezek a piacok is jelentős fejlődés előtt állnak, jobb, ha önálló cég veszi át a terület feletti irányítást - mondta a Világgazdaságnak Joachim Reinhart, a Panasonic európai vállalatának igazgatója. Formailag a cégalapítás átalakítást is jelent, az eddigi magyarországi leányvállalat válik régiós központtá Panasonic South-East Europe néven, vezetésével pedig az eddigi ügyvezetőt, Stark Istvánt bízzák meg.

Az újjáalakuló cégben kívánják központosítani a kilenc országot magában foglaló térség piacaihoz kötődő belső üzleti folyamatokat, az informatikai rendszer irányítását és az adminisztrációs munkát. Joachim Reinhart ugyanakkor fontosnak tartja kiemelni, hogy a régiószintű irányítás nem jelent minden szinten centralizálást. A Panasonic figyelembe kívánja venni az egyes piacok sajátosságait, a marketing és az értékesítés kialakítása ugyanis mindenhol a helyi erők feladata lesz.

Szükségessé válik a logisztikai folyamatok átszervezése is, ennek eredményeként Magyarországra kerül át a jelenleg Szlovákiában lévő regionális logisztikai rendszer egy része. A délkelet-európai térségbe irányuló szállítások lebonyolítására ezentúl magyar logisztikai cégek kapnak megbízást. Ugyanakkor az új szervezeti felállás Magyarországon nem jár jelentős létszámnöveléssel, a jelenleg 43 fős cég kevesebb mint tíz alkalmazottal bővülhet, de az egyes piacokon a jelenlegi létszám a feladatok ellátására a következő két évben megduplázódhat. Ami még ennél is látványosabb fejlődést jelent, hogy a pluszfeladatokkal a magyarországi cég bevétele a tervek szerint már az első évben megháromszorozódik, s elérheti a 175 millió eurót.

A nagy kereskedőpartnerek is egyre inkább azt kérik, hogy régiószintű megállapodásokat kössenek velük a cégek, az átalakításra ezért is szükség van - mondta a Világgazdaságnak Joachim Reinhart.





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 22:36 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.