Papp István


MBA diplomás közgazdász,

a Cisco Systems Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Tanulmányait követően az Integra Kft.-nél kezdte szakmai pályafutását. 1996-tól az Anixter Distribution Magyarország munkatársaként dolgozott kereskedelmi vezetőként, majd regionális értékesítési vezetőként.

1999-ben csatlakozott a Cisco Systems Magyarország Kft.-hez. Az elmúlt 7 évben számos posztot töltött be, majd 2005. augusztusától átvette a Cisco dél-kelet európai regionális ügyvezető igazgatói posztját. A magyarországi leányvállalat vezetésével 2006. júniusában bízták meg.

Papp István kiemelt feladatának tekinti az iparág fejlődését és megítélését meghatározó szakmai és társadalmi szerepvállalást, illetve a magán- és közszféra együttműködésének támogatását, mindenekelőtt az oktatás területén.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.