Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Peking szerint nem célravezetők a szankciók Iránnal szemben
Kína határozottan ellenzi az Irán elleni szankciókat, mert úgy véli, azok nem fognak eredményre vezetni - derül ki a külügyminisztérium szóvivői irodájának közleményéből, amelyet a Hszinhua hírügynökség közölt csütörtökön.
"Körültekintés nélkül nyomást gyakorolni Iránra és szankciókat bevezetni ellene nem konstruktív lépés" - szögezi le a közlemény, hozzátéve azokat az ismert fordulatokat, amelyek szerint Kína mindig a párbeszéd és a konzultáció híve a vitás nemzetközi kérdések rendezésében, valamint hogy reméli: az érintett felek szem előtt tartják a térség békéjének és stabilitásának szükségességét.

Több száz kínai kapszulagyár volt érintett hamisítási botrányban
Még nem ismertek az egymilliárd eurós kínai hitel részletes feltételei
A csehek és a lengyelek a riválisaink a kínai piacon
HSBC: májusban tovább romlott a kínai feldolgozóipar aktivitása
Nyomás alatt a kínai gazdaság, a növekedés mellett a pekingi kormány
Tovább bővül a mobilpiac Kínában
A külügyminisztérium arra reagált, hogy az Európai Unió hétfőn bejelentette: gazdasági büntetőintézkedéseket vezet be Irán ellen.
Peking már többször közölte: nem vesz részt Irán gazdasági szankcionálásában. Ennek egyik nyilvánvaló magyarázata, hogy olajimportjának jelentős hányadát, 11 százalékát szerzi be a közép-keleti országból.
Megfigyelők szerint az EU lépésével és azzal, hogy más országok is - köztük Japán és Dél-Korea - lemond az iráni olajbeszerzésről, vevő nélkül marad a teljes iráni export fele, amire Teherán állításával ellentétben, nem lesz könnyű azonnal új vásárlót találni.
A legvalószínűbb új felvásárlók az Iszlám Köztársaság legnagyobb partnerei, Kína és India, amelyek eddig ellenálltak a szankciókhoz való csatlakozásra irányuló washingtoni nyomásnak. Mindazonáltal a piaci elemzők úgy vélik, még ha a kínai olajvállalatok és az indiai importőrök a szankciók haszonélvezői lesznek is, e két ország nem fogja kiváltani szaúdi és orosz olajimportját iránival.
Peking a diplomácia frontján újra és újra a tárgyalások folytatására igyekszik rávenni Teheránt. Az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács delegációjának minapi látogatásakor is azt hangsúlyozták, hogy Irán kész a tárgyalásokra a nyugati hatalmakkal nukleáris dossziéjáról, és hajlandó megerősíteni együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ).
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









