Vlagyimir Putyin név szerint nyilvánosan megrótt több oligarchát, amiért nem teljesítik a részben igen jutányos áron a kezükbe került energetikai cégek beruházási terveit, és szigorú bírságokat helyezett kilátásba azok számára, akik más célokra használják fel a beruházásokra szánt pénzt.
Az orosz kormányfő az orosz energiagazdálkodásról tartott értekezletet szerdán a Szajan-Susenszki vízi erőműben, ahol egyben ellenőrizte a tavaly augusztus 17-én bekövetkezett súlyos baleset utáni helyreállítási munkálatokat. Putyin kijelentette: a Szajan-Susenszki erőmű amortizálódásának fő oka az volt, hogy a több energiatermelő cég nem teljesítette beruházási terveit. Név szerint megemlítette Mihail Prohorov, Vlagyimir Potanyin, Viktor Vekszelberg és Alekszandr Lebegyev oligarchákat.
Például Potanyin - az orosz kormányfő szavai szerint - 81,7 milliárd rubelért vette meg az OGK-3 vállaltot, majd azonos értékben értékpapírokat bocsátott ki, vagyis ingyen jutott hatalmas vagyonhoz, ami nem lenne baj, de a beruházási tervek megvalósításához hozzá sem fogott.
"Prohorov, a TGK-4 tulajdonosa köszöni, jól van gazdaságilag, azt beszélik, sok a készpénze, a hivatalokban mászkál, nemrég hozzám is benézett, jó viszonyban vagyunk, és ő befektetési lehetőségeket keres a pénzéhez, de a beruházási tervek nála sem valósulnak meg" - mondta Putyin.
A cégek tulajdonosai a kormányfő szerint szeretnék 4-5 évvel elodázni az energiatermelő kapacitások üzembe helyezését, a válságra és a kereslet hiányára hivatkoznak és sok helyen még hozzá sem kezdtek a mintegy 100 tervezett energiatermelő blokk megépítéséhez. Putyin szerint 38 helyen folyik valós munka, 14 objektumnál még csak az előkészületeknél tartanak, 45 helyen pedig még hozzá sem fogtak semmihez.
Putyin elmondta: az Egységes Energiarendszer feldarabolásakor az új tulajdonosok fontos kötelezettségeket is vállaltak, és ezek egy részére megkapták a finanszírozást is, mintegy 450 milliárd rubelt. Ebből 270 milliárdot költöttek közvetlenül beruházásra, 66 milliárdot a cégek tevékenységére és profilidegen vagyontárgyak vásárlására, 100 milliárd van még a számlákon. "A többit felélték, vagy - mondjuk meg nyíltan - spekulatív célokra fordították" - mondta Putyin.
Kijelentette: a kormány felelősségteljes tulajdonosokra számított, de távolról sem mind mutatnak felelősségtudatot. "Az említett urak mindegyikét sok éve ismerem, lényegében együtt dolgozunk, mi a válság nehéz körülményei között mindent elkövettünk, hogy támogassuk Önöket, egyebek között elhalasztottuk a beruházások határideit, de több halasztás nem lesz. Legyenek szívesek a lehető legnagyobb figyelmet fordítani kötelezettségeik teljesítésére" - mondta Putyin.
A kormányfő kijelentette: szigorú szankciókkal fogják sújtani azokat, akik más célra fordítják a beruházásokra szánt pénzt. "Ehhez az államnak megvannak a szükséges jogi lehetőségei, s nem utolsó sorban az ügyészség is rendelkezik ilyen eszközökkel" - fenyegette meg Putyin az energiatermelő cégek tulajdonosait.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.