Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Pénztárszövetség: érdemes lehet a magánnyugdíjpénztáraknál maradni
Az új jogszabályi környezetben is megérheti magán-nyugdíjpénztári tagnak maradni - állapítja meg a Stabilitás Pénztárszövetség elemzése, amely a 2012. január 1-jével hatályba lépett nyugdíjtörvények pénztárakra gyakorolt hatását vizsgálja. A Kehi megállapításairól a sajtóból értesült a szervezet.
A pénztárak száz százalékát tömörítő érdekképviselet szerint ahhoz, hogy a pénztárak gazdaságilag ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe, a jelenlegi tagoknak önkéntes alapon tagdíjbefizetést kellene vállalniuk. Ennek mértéke a jelenlegi feltételek alapján tagonként átlagosan legalább havi 14 ezer forint, ennyi kell ahhoz, hogy nulla működési költség mellett az állam által előírt díjakat ki tudják fizetni a pénztárak.
A pénztáraknak ebben a pillanatban nincsenek bevételeik, csak adminisztrációs költségeik, amelyet az új jogszabályok alapján a tagdíjakból levonható költségekből fedezhetnek - emlékeztet a közleményben Borza Gábor, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke. Amennyiben a maradó, közel 100 ezer pénztártag úgy dönt, hogy önként fizet tagdíjat, akkor abból a pénztár 0,9 százalékos működési költséget vonhat le. Ebből külön kiemelendő a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) fizetendő vagyonarányos felügyeleti díj, ami a mintegy 250 milliárd forintos magánpénztári vagyonra vetítve éves szinten 62,5 millió forintot, továbbá pénztáranként 2 millió forintot tesz ki. Éves szinten tehát 15 pénztár után 92,5 millió forint felügyeleti díjat kell megfizetni. A tagdíj további 0,35 százalékát pedig a Garancia Alap részére kell elkülöníteni.

A szénjárandóság kifizetéséhez rendeletet kell módosítani
Selmeczi Gabriella: rendkívül drága és felesleges kísérlet volt a magánnyugdíj-pénztári rendszer
Réthelyi: fenntarthatatlanná vált az átvett rossz rendszerek finanszírozása
Magas nyugdíjat várnak a magyarok, de nem tesznek érte
PSZÁF: a magánnyugdíj-pénztári tagok alig negyede lépett vissza az állami rendszerbe
16 ezren önként lemondtak a rokkantnyugdíjukról?
A Stabilitás számításai szerint 100 ezer tagot feltételezve tagonként minimum átlagosan évi 168 ezer forintos (havi 14 ezer forintos) önkéntes tagdíjbefizetésre lenne szükség csak ahhoz, hogy nulla működési költség mellett az állam által előírt díjakat ki tudják fizetni a pénztárak. A működési költségek fedezete tovább emelheti ezt az összeget, ahogy az is, hogy mennyien döntenek a maradók közül az állami rendszerbe való visszalépés mellett. Így az önkéntes tagdíj mértékét minden pénztár egyedileg határozza majd meg annak függvényében, hogy hány tagja marad, és mekkora költségekkel tudja a saját adminisztrációját üzemeltetni. Az elnök rámutatott: előfordulhat, hogy lesznek pénztárak, amelyek nem vállalják a működést ezen feltételek mellett, így idén fúziókkal és megszűnésekkel kell az ágazatban számolni.
Az elnök szerint azonban a tagok az önként vállalt befizetéssel akár még jól is járhatnak, hiszen már a havi 14 ezer forint befizetés esetén a tagdíj fennmaradó része (13 874 forint) a tagok eddig felhalmozott egyéni nyugdíjcélú megtakarításait gyarapítja tovább. Így nemcsak a korábban felhalmozott vagyon maradhat meg, hanem önkéntes alapon tovább is gyarapodhat, a maradó tagok pedig egy nagyon alacsony költségű, hosszú távú privát megtakarítási forma előnyeit élvezhetik.
Borza Gábor szerint ugyanakkor a jelenlegi költségstruktúra a pénztártagok számára nagyon alacsony költség melletti vagyonkezelést tesz elérhetővé, ami jelenleg a legolcsóbb a magyar megtakarítási formák között, de a világban máshol sem nagyon találni ennél kedvezőbb ajánlatot. Így azok számára, akik önszántukból, az öngondoskodás mellett hitet téve pénztártagok maradtak, most az a leginkább racionális döntés, hogy maradjanak, sőt, az elnök szerint érdemes lehet az új feltételek alapján azoknak is megfontolniuk a visszatérést a magánrendszerbe, akik korábban jogfenntartó nyilatkozatot tettek, és visszaléptek az állami rendszerbe. Ennek lehetőségét vizsgálják a szövetség jogi szakértői.
Borza Gábor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatával kapcsolatban közölte: a pénztárak a hivataltól semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptak a jelentésről, csak a sajtóból értesültek róla, így egyelőre érdemben nem tudnak reagálni az abban foglaltakra. Álláspontja szerint a vizsgált szervezetek jogosultak a vizsgálat eredményének megismerésére, így amennyiben a hivatal jelentését kézhez kapják, arra érdemben válaszolnak, és a válaszokat megosztják a nyilvánossággal is.
Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott csütörtökön bejelentette: a Kehi több büntető feljelentést tesz majd hűtlen kezelés miatt, amint véglegesíti jelentésének a magánnyugdíjpénztárak működésére, működési költségeinek felhasználására vonatkozó részét. A hivatal a vagyonkezelést is vizsgálja, már látni, hogy jelentős kár van, az elmaradt haszon több milliárd forintra tehető - mondta a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









