Politikai branding: agymosás a demokrácia köntösében



Egy politikus vagy párt megfelelő értékesítésében a stratégiaépítés legalább annyira fontos, mint bármely más árucikk esetében. A kérdéskör bővebb boncolgatására a BrandFestivalon is sor kerül, s az mfor.hu is megpróbál képet alkotni politikai branding tendenciáiról.

Míg a régi médiademokráciákban valóban úgy kezelik a politika résztvevőit, mint jól eladható márkákat, addig hazánkban csak a rendszerváltást követő években kezdett kibontakozni az imázsépítés.

"Maximum 15 éves múltról beszélhetünk, amely a kezdetekkor kevésbé tudatos, inkább ösztönös, reflexszerű volt. Nagyobb, jelentős változás 1998-ban, a Fidesz berobbanásával történt" - mondta el az mfor.hu-nak Azurák Csaba műsorvezető.

A párt mintegy betömte a kommunikációs űrt, s olyan felépített marketingstratégiával jelentkezett, mely addig szokatlan volt a hazai közéletben. A pártokkal kapcsolatban is előkerültek olyan marketingfogalmak, mint a célcsoport, a főüzenet és a piaci szegmentáció.

Az akkor még némi rácsodálkozással fogadott politikai "sztárolást" mára elfogadta a közönség, tőlünk nyugatabbra pedig el sem képzelhető egy kampány fondorlatos praktikák nélkül. Azurák szkeptikus azt illetően, alkalmazható-e nálunk is az amerikai modell. Véleménye szerint azt mindenképpen specializálni kell.

Politikai branding: nyomjuk le a torkukon!

A tengerentúlon bejáratott technikák hazai sikere ugyan kétséges, a stratégia alapjai azonban mindenki számára megfontolandók. Néhány külföldi aranyszabály a politikai brandinghez:

  • Támadjunk, és válaszoljunk a támadásra!
  • Csak egyszerűen: semmit sem kell túlbonyolítani!
  • Koncentráljunk a legfontosabb célcsoportra!
  • Minden esemény számít!
  • Ismételjük az üzenetet újra és újra!
  • Hassunk az érzelmekre!
  • Használjuk a legerősebb kereskedelmi márkák által használt kutatásokat és technikákat!

A "show-jelleg" és az érzelmekre hatás mindenképpen megfontolandó, s e két elemben a hazai kommunikáció sem marad el nyugati társaitól. "A politikusok nagy része tudja, hogy branding nélkül esik a népszerűsége. A médiában pedig ma már nincs szükség komoly szakújságírásra: show-t kell csinálni, és ez egyaránt vonatkozik a televízióra, illetve más orgánumokra is" - fogalmazott Sváby András a BrandNews hasábjain.

Azurák Csaba szerint annyira sikeres az "érzelmi hadjárat", hogy a közgazdasági értelemben vett racionális ember fogalmát felülírta az érzelem. Így a biztos szavazótábor számára mindegy, ki és hogyan próbálja eladni politikusait, mert ez a réteg érinthetetlen. Csak a bizonytalanokon múlik a szavazás.

Hasonlóvéleményen van Somogyi Zoltán. A Political Capital Kft. (PC) vezetője a Magyar Narancsnak úgy nyilatkozott: a demokratikus politika sem tud máshoz igazodni, mint a választókhoz. A választási győzelmekhez sok szavazót kell összegyűjteni. A választók több mint fele semmit nem tud a politikáról, egyetlen gondolatuk sincs róla. Létezik további 20-25 százalék, aki homályosan emlékszik eseményekre, de csak felszínesen követi a dolgokat. Csupán egy kisebbség az, akinek szenvedélye a politika. Természetes, hogy ha ennyire nem érdeklődnek az emberek a politika iránt, akkor máshogy kell megszólítani őket.

.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.