Pornósztár és verekedés - meddig tartanak ki Tiger Woods szponzorai?


Tiger Woods két hete még a világ első számú sportolója volt mind keresetét, mind imidzsét, mind reklámértékét tekintve, ám rejtélyes autóbalesete olyan lavinát indított el, amely során eddig jól titkolt magánéleti "kihágásaira" fény derült. Woods szobra ledőlt, az ünnepelt példaképből szemünk láttára vált az egyre ízléstelenebb viccek céltáblájává. De vajon mit szólnak ehhez a szponzorai, akiknek köszönhetően Tiger lett az első milliárdos sportoló a világon?

Ugyan a golféletben holtszezon van, Tiger Woods november 27-i különös autóbalesete óta uralja az amerikai médiát a golfsztár körüli egyre duzzadó botrány. Hogy mi történt Hálaadás éjszakáján, amikor Woods Cadillacjével saját háza közelében nekihajtott egy tűzcsapnak, majd a szomszéd egyik fájának, talán sosem derül ki. De ez a baleset az események olyan láncolatát indította el, aminek eredményeként ma már másként tekint a világ Tiger Woodsra.

Az eddig makulátlan hírnevű világsztárról kiderült, hogy évek óta csalja a feleségét, ráadásul kaszinók pincérnőivel, hostessekkel, sőt, még egy ex-pornószínésznőt is előkerítettek a bulvárlapok, akivel állítólag viszonya volt Woods-nak. Jelenleg 10 szeretőről tud a média, de ezek száma napról napra nő - mindeközben Tiger házassága megmentésén fáradozik, ami a kulcsa lehet imidzsének későbbi helyreállításához.

Ha ugyanis nem sikerül újra pozitív képet kialakítani Woodsról az őt körülvevő PR teamnek, az könnyen rengeteg pénzébe kerülhet. A világelső szponzorai egyelőre kivárnak és az első reakciók alapján támogatásukról biztosították a sztárt, de biztosak lehetünk benne, hogy a legkevésbé sem örülnek a fejleményeknek.

Ennek legkézenfekvőbb bizonyítéka, hogy balesete óta mindössze egyetlen reklámja futott a nemzeti csatornákon főműsoridőben, az elmúlt héten pedig egy sem, noha Tiger az egyik legtöbbet szereplő reklámarc az amerikai médiában. Ráadásul a Pac 10 (egyetemi konferencia, amiben Tiger korábbi iskolája, a Stanford is szerepel) visszavonta nemrég készített reklámfilmjét, amit a múlt csütörtök esti, ESPN által közvetített csoportdöntőn terveztek bemutatni.

Pár napja nagy port kavart a hír, hogy a Gatorade, ami két éve kötött 100 millió dollár értékű szerződést Tigerrel, leállította a Tiger Focus energiaitaluk további gyártását. Tiltakoztak ugyan, hogy ez a lépés bármilyen összefüggésben állna a botránnyal - és úgy tűnik, tényleg korábban született döntés a termék kivezetéséről -, de az eset aligha javított Woods helyzetén.

Az amerikai közhangulat elképesztő módon Woods-ellenes lett az elmúlt két hétben, Tiger megítélése legalább olyan rossz, mint a doppingoló sportolóké, ha nem rosszabb – Woods óriási csalódást okozott az embereknek, akik elhitték, hogy a tökéletes imidzs az igazság.

Ha ezt a hangulatot nem sikerül valamilyen módon megváltoztatnia Tigernek és csapatának, akkor a szponzorok sem fognak örökké kitartani Woods mellett.

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.