Prímagáz: behajthatnak a mélygarázsokba ezentúl a gázüzemű autók


Behajthatnak a mélygarázsokba ezentúl a gázüzemű, az LPG-s autók; ezt egy újonnan megjelent rendelet teszi lehetővé, amely szerint egyszerűsödik a tankolás is, mert az üzemanyagkutaknál a gáztöltőfej azonos oszlopon lehet a benzinével és a dieselével - közölte a Prímagáz hétfőn.

Mint írták, új rendelettel szabályozták a gázüzemű autók üzemeltetési körülményeit, s az október 6-án, csütörtökön életbe lépő, az országos tűzvédelmi szabályzatról szóló belügyminisztériumi rendelet kimondja: a "töltőállomáson megengedett a vonatkozó műszaki követelményeknek megfelelően kialakított többfunkciós, éghető folyadékot és LPG-t vagy CNG-t együttesen kiszolgáló kútoszlop elhelyezése”. Eszerint a gázt tankolóknak nem kell majd a töltőállomás egyéb, félreeső részére állniuk, hogy feltöltsék autójuk tankját.

A másik, a közlemény szerint kedvező döntés, hogy a biztonsági szeleppel felszerelt járművekkel - és az utóbbi években beszerelt LPG-szettek már ennek megfelelőek - október 6-a után már nem lesz tilos mélygarázsban parkolni.

A cég biztonságtechnikai vezetője, Farkas József szavaira hivatkozva azt írták: a régi szabályozás elavult, hiszen a gázüzemű autók kisebb veszélyt jelentenek akár a benzinüzeműeknél is, így mindkét új rendelkezés megfelel az európai trendnek és a műszaki előírásoknak. A jogszabályok ilyen irányú változtatásáért már hosszú ideje lobbiztak, mert a korábbi, feleslegesen szigorú rendelkezések sok bosszúságot okoztak a gázüzemű autóval közlekedőknek.

Hogyan lehet az autóvezetőket a fogyasztás csökkentésére ösztönözni? (X)

Kirilly Tamás, a Prímagáz műszaki igazgatója a közlemény szerint azt mondta: a benzin ára már 400 forint körül van, csaknem a duplája az autógázénak, úgyhogy a váltás még sohasem érte meg ennyire. Mint hozzátették, az autógázzal hajtott autók messze túlteljesítik a legszigorúbb környezetvédelmi besorolásokat is.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.