Rába: futóművet kaphat a részvényárfolyam


Jó esély mutatkozik rá, hogy folytassa emelkedését a győri gépipari társaság részvényeinek kurzusa, amit egy hónappal ezelőtt, 740 forintos mélypontjáról kezdett meg.


 


Tőzsdeklub hírlevél feliratkozás

Kereskedjen az mfor.hu-val!

RÁBA napi:

Nem vitás, hogy 800 forint felett gördülékenyebbé válna az árfolyamemelkedés, ehhez azonban egy látványos kitörésre lenne szükség az irányváltásnak több mint egy éve megálljt parancsoló eső trendből. Erre lassan sor kerülhet, mivel éppen a mélypontról való gyors felpattanás konszolidációja zajlik, ami egy szűkülő háromszög képét rajzolja ki az árfolyamgörbén.



Ebből rendszerint felfelé szokott elmozdulás jönni, ami ebben az esetben különös jelentőséggel bírna. Az említett alakzat felső szára ugyanis azzal az ereszkedő trendvonallal egyezik meg, amely a tavaly áprilisi csúcspontból indul ki.

Ez akár komolyabb fordulatot is hozhat a Rába részvények piacán, aminek első fontosabb megállója az utóbbi időben rendre problémát okozó 850 forint körüli szinteknél lenne.

Tőzsdeklub - Gede Balázs

 


Tőzsdeklub hírlevél feliratkozás



Frissen épült családi ház eladó vagy kiadó!

A 11-12 kerület határán, Rupphegyen épült két szintes, duplakomfortos, csendes, családi házas övezetben épült 270 négyzetméteres ház 40 nm-es fedett terasszal, kocsibeállással, riasztóval, 3x8 méteres kültéri fűtött medencével, egy kis kerti házzal (téglaépület, zuhanyzó, WC, tároló helyiségekkel) igényesen kialakítva 160 millió forintért eladó, vagy 4000 euróért bérelhető.
További információk: Lőrincz Anna (Primalak): 70-406-1920

.
Velünk jobban jársz!

Fővárosi ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a szentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Nagyobb családnak, vagy cégközpontnak!

A MOM park tőszomszédságában igényesen kivitelezett, 2008-ban részletes kiviteli terv alapján felújított, átépített modern ház eladó! A 266 négyzetméteres ingatlan 3 lakószintből és egy garázs-mosókonyha-tárolószintből áll. Nagyon napfényes, tágas terekkel rendelkezik, funkcionálisan is kitűnő térkihasználtság jellemzi az épületet. Alkalmas nagyobb családnak, illetve cégközpontnak is.
Irányár: 150 millió forint
További információk: Major Edit (Primalak): 30-839-3841

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:08 ] Egyszeri tételeken bukott nagyot a Telekom a negyedik negyedévben - Mihály Géza
" A Telekommal csak az a baj, hogy idén meg "más egysz..."
[ 06:01 ] Hogy lehet most pénzt keresni a svájci frankkal? - Hmoci
" Szerintem teljesen rendben van a cikk. Jelen esetben..."
[ 00:54 ] A befektetési bankok az egészségre is veszélyesek - mfor.hu szerk
" Tisztelt olvaso1987! Valóban sajnálatosan elmulasz..."
[ 2012-02-22 ] Orbánék máris újabb megszorításokról döntöttek - BBCS
" Remekül tudják kezelni a helyzetet. A képviselők zs..."
[ 2012-02-22 ] Cséfalvay: kizárt, hogy Magyarország ne férhetne hozzá a kohéziós alaphoz - wizesg
" Kizárt, hogy ne ezekenek a fatökűeknek legyen igaza...."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.