Ráijesztett a befektetőkre Bernanke


Míg a nyitást követően visszafogott optimizmus uralkodott a Wall Streeten, addig a zárásra inkább az ijedtség jelei voltak tapasztalhatók. Igaz a délutáni órákban megszólalt a jegybank vezetője, aki visszafogott hangot ütött meg az amerikai gazdaság kilátásait illetően.

Tőzsdeklub - Virtuális

Próbálja ki 10 napig ingyen!

Már az interneten keresztül is elérhetővé válik elemző központunk, amelynek segítségével Ön naponta interaktív, élő elemzésen vehet részt.

Gáspár Gáborral, Gede Balázzsal

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,07 százalékos eséssel 10120 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,58 százalékkal 2187 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 1,28 százalékkal 1069 pontra gyengült.

Az alaphangulatot a negyedéves vállalati eredmények adták meg, makrogazdasági adat nem befolyásolta a kereskedést. A mutatók estig nem nagyon tértek el a keddi záró szinttől, mivel a befektetők Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnökének késő esti szenátusi meghallgatására vártak. Bernanke szerint lassú gazdasági növekedésre, mérsékelten csökkenő munkanélküliségre, és az infláció stagnálására lehet számítani a közeli években. Igaz, hozzátette, hogy mivel az amerikai gazdaság kilátásai továbbra is "szokatlanul bizonytalanok", ezért a Fed kész arra, hogy új intézkedésekkel tartsa fenn a gazdaság növekedését, ha romlanak a gazdasági körülmények.

Egy héttel korában a Fed rontott az idei amerikai GDP-növekedési várakozásán, először több mint egy éven belül, arra hivatkozva, hogy a magas munkanélküliség visszafogja a gazdaság erősödését. A Fed legújabb becslése szerint idén az amerikai bruttó hazai termék (GDP) 3,0-3,5 százalékkal nő. Tavaszi előrejelzésében magasabb, 3,2-3,7 százalékos gazdaságnövekedéssel számolt. A jegybank egyidejűleg 9,1-9,5 százalékról 9,2-9,5 százalékra módosította az idei munkanélküliségre vonatkozó becslését.

A Nasdaqra nyomást gyakorolt, hogy az internetes Yahoo még a keddi tőzsdezárás után a vártnál gyengébb negyedéves bevételi számokat ismertetett. Az előző napokban ugyancsak csalódást okozó negyedéves bevételi adatokat közölt több vezető cég, köztük az IBM.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.