A június elején bejelentett kormányzati akciótervet követően tovább erősödött a mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke: 10 pontos emelkedést követően jelenleg 6 ponton áll. Az index értékének emelkedését leginkább a vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és a közterhek csökkenésére irányuló pozitív várakozások eredményezték.
hirdetés
Profitáljon Ön is!
Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!
A hazai, 2 milliárd éves árbevétel alatti vállalkozások várakozásait 2004 óta jelző mutató története során második alkalommal áttörte a nulla szintet, és jelenleg 6 ponton áll. "A vállalkozások továbbra is optimisták a kormányzat vállalkozásbarát gazdaságpolitikáját illetően, ugyanis hatéves rekord szintre emelkedett a kkv bizalmi index. Az index értékét legnagyobb mértékben a kormányzati gazdaságpolitikára, illetve a közterhekre vonatkozó pozitív várakozások emelték" – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
"A június 8-án bejelentett kormányzati intézkedéscsomag, ezen belül is annak a kisvállalkozásokat leginkább érintő része – a társasági adókulcs csökkentése, a kkv-kat terhelő úgynevezett kis adók egy részének eltörlése, a beruházások során szükséges engedélyezési eljárások egyszerűsítése, valamint az uniós kkv pályázati lehetőségek javítása – egyértelműen pozitív fogadtatásra talált a kkv-k körében" – magyarázta az eredményeket Németh László.
A kutatás során megkérdezett 700 cégvezető 63 százaléka véli úgy, hogy a kormányzat az elkövetkezendő egy évben vállalkozásbarát gazdaságpolitikát fog folytatni, szemben az előző negyedéves eredményekkel, ahol a válaszadók kevesebb, mint fele gondolta ugyanezt. Ezzel összecseng az is, hogy a cégvezetők közel fele (48%) várja a vállalkozását érintő közterhek csökkenését, míg negyedük stagnálásra számít, és csupán 16 százalékuk számít azok növekedésére.
Az index rekord szintjéhez a gazdaságpolitikára és a közterhek változására vonatkozó részindexek nagy, 16,5 pontos illetve 28 pontos ugrása járult hozzá leginkább, de a pozitív várakozásokat jól tükrözi, hogy ezeken kívül is szinte minden részindex, így a kkv-k szempontjából döntő jelentőségű vevői kapcsolatok változását jelző részindex is, pozitív irányba mozdult el.
A megkérdezett cégvezetők pozitívan ítélik meg vállalkozásuk várt pénzügyeit is, hiszen a vállalkozások 77 százaléka növekvő árbevételt prognosztizál. Az elkövetkezendő egy évben átlagosan 6,6 százalékos árbevétel bővülést és 4,5 százalékos nyereségnövekedést terveznek a hazai kkv-k.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.