Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Rekordbevásárlás a befektetői ingatlanpiacon
Tavaly a magyar ingatlanbefektetési piacon 500 millió euró értékben születtek üzletek, legnagyobb tranzakció a TriGranit irodaportfólióájának az eladása volt 150 millió értékben, egy évvel korábban az éves forgalom tett ki 188 millió eurót - közölte a DTZ ingatlanbefektető.
Idén kiegyensúlyozottabb befektetési piacra számít a DTZ, mivel a lengyel és cseh piacok drágulása miatt a befektetők vélhetően Magyarországra felé fordulnak. Ugyanakkor, egy hosszútávon megnyugtató és kiszámítható gazdaságpolitika, stabilabb európai és magyarországi gazdasági kilátások elengedhetetlenek a növekedéshez - áll a közleményben. A tavalyi teljesítmény azért sem ismétlődhet meg, mivel nincs annyi befektetésre alkalmas, központi fekvésű ingatlan a fővárosban.

Esett a GKI fővárosi ingatlanpiaci indexe
Az idén és jövőre sem bővül számottevően a fővárosi irodaterület
CBRE: minden üzlet Londonba vezet
Stagnál a kereskedelmi ingatlanok piaca
A finanszírozás hiánya miatt csökken az üres irodák aránya
Eston: a gazdasági bizalom befolyásolja az ingatlanpiacot is
Tavaly 6 új iroda épült meg 95 ezer négyzetméter bérbe adható területtel, de az előbérletek miatt a szabad terület csak 20 ezer négyzetméterrel növekedett. Idén csak a Skanska Váci úti irodaháza készül el 17.500 négyzetméterrel. Jövőre viszont elkészülhet a Váci út és a Dózsa György út sarkán lévő volt Volga szálló helyén - a Futureal fejlesztésében - a KPMG székház, továbbá a PriceWaterhouseCoopers székháza - a Horizon Development irányítása alatt felújításra kerülő Eiffel Palaceban - a Bajcsy-Zsilinszky úton.
Az üzletházak alapterülete 105 ezer négyzetméterrel bővült 2011-ben, ez 60 százalékkal több, mint volt egy évvel korábban. Budapesten a prémium bevásárlóközpontokban könnyű kiadni az üzleteket, vidéken viszont a sztenderd üzleteket - a kedvező bérleti díjak ellenére - is nehéz kiadni. A bérlők ragaszkodnak a forgalomarányos bérleti díjhoz, amely a vásárlás visszaesésével magyarázható.
Az ipari (logisztikai) ingatlanok piacán 2011 harmadik negyedév végére a bérbeadás meghaladta az egy évvel korábbi adatokat. Amíg tavalyelőtt összesen 210 ezer négyzetmétert adtak bérbe, addig, 2011 októberéig a bérbeadás elérte a 228 ezer négyzetmétert.
Magyarországon az ipari ingatlan fejlesztés szinte teljesen megállt, míg Lengyelországban és Csehországban több jelentősebb projekt indult tavaly. Amíg 2010 végén 19,5 százalék volt az üresedési ráta, addig tavaly a harmadik negyedévben már 22,4 százalékot tett ki.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









