Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Rekordév az Axel Springernél
A digitális üzletág fellendülésének köszönhetően minden eddigi rekordot megdöntött a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Axel Springer tavalyi eredménye, bár elmaradt az elemzői várakozásoktól.
A német médiatársaság szerdai közlése szerint a kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 53 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 510,6 millió euróra, miközben elemzők 524 milliót vártak. A rendkívüli tételek nélkül számolt adózott eredmény 85,5 százalékkal 283,2 millió euróra, a csoport bevétele 10,8 százalékkal 2,89 milliárd euróra nőtt.
A társaság pénzügyi igazgatója szerint az idén és jövőre nagyobb lesz az EBITDA-eredmény a tavalyinál, de konkrét adatot nem közölt. Egyébként is meglehetősen konzervatív előrejelzést vázolt, ami miatt a társaság részvényeinek árfolyama négyhavi mélypontra, több mint tíz százalékkal esett a frankfurti értéktőzsdén.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









