Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Rekordmélységben a brit alapkamat is
A Bank of England csütörtöki ülésén a korábbi 2 százalékról 1,5 százalékra mérsékelte az alapkamatot az országban. A döntés megfelel az előzetes várakozásoknak, az utóbbi két nagyobb mértékű vágás után most erre a döntésre számítottak a szakemberek.
Csütörtöktől 1,5 százalék az alapkamat Nagy-Britanniában, miután a Bank of England kamatdöntő ülésén a vártnak megfelelően 50 bázisponttal csökkentette a kamatszintet. Novemberben és decemberben összesen 2,5 százalékkal csökkent az alapkamat, ezek után várható volt, hogy most csak kisebb lépéssel folytatja a szigetország jegybankja.
A Bank of England 1,5 százalékos kamatszintje a legalacsonyabb a brit jegybank 315 éves története alatt, a döntéshozók ezzel a lépéssel akarják csökkenteni az elkerülhetetlennek látszó recesszió következményeit. November eleje óta már összesen 3 százalékkal lett alacsonyabb az irányadó ráta, mely ezzel közelít az amerikai minimális kamatszinthez.
Az előrejelzések szerint Nagy-Britannia az 1990-es recesszió óta a legnehezebb éve előtt áll. A lakásárak rekordmértékben estek vissza 2008-ban, a szolgáltató szektor is nehéz éven van túl és a kiskereskedelem is visszaesett, miután az állampolgárok visszafogták kiadásaikat a válság miatt. A szakemberek várakozásai szerint az infláció a tavalyi 4,1 százalékról a 2 százalékos cél alá fog csökkenni 2009-ben.
A fenti problémák orvoslására a Bank of England már november elején elkezdte a kamat csökkentését. Először 1,5 százalékkal, majd decemberben további 1 százalékkal csökkentették a kamatot a döntéshozók.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









