Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Rekordösszegű online reklámköltés várható idén
2006-ban az amerikai hirdetések 5,4 százalékát az online médiában fogják elkölteni, jósolja az eMarketer, első ízben lépve át a lélektani öt százalékot. Az internet egyre nagyobb szeletet hasít ki a hirdetési tortából, idén várhatóan nagyobbat, mint a korábban nagy népszerűségnek örvendő szaknévsorok.
A 2005-ös esztendőben a tengerentúlon közel 13 milliárd dollárért hirdettek a vállalatok az interneten, amellyel a szektor piaci részesedése 4,6 százalékot tett ki. A várakozások szerint idén 15,6 milliárdos költés lesz, amely a hirdetések 5,6 százalékát fedi le.
A dinamikus fejlődés azonban nem csak az idei évre vonatkozólag jellemzi az online piacot, az évtized végéig mind meghatározóbb lesz az internet. 2009-re az összes reklámköltés csökkenése ellenére, az online hirdetések összege jólva meghaladja a 22 milliárd dollárt, ez 7,5 százalékot jelent. Ez meg fogja haladni a rádiók 7,3 százalékos, 2005-ben mért szeletét.
Online Hirdetési Index
A hazai forgalom ezt a piaci részesedést ugyan nem fogja elérni, ám jelentősen bővült a tavalyi évben. A magyar online piac vezető szereplőinek értékesítési adatain alapuló Online Hirdetési Index 2005 második negyedévében kiemelkedő eredményt ért el, a 933 millió forintos forgalom a tavalyi év hasonló időszakának 670 millió forintos bevételével összehasonlítva 40 százalékosos növekedést mutat. 2005 októberéig vizsgálva a piac 1 milliárd 483 millió forintot meghaladó forgalmat bonyolított le, amely 36 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakának forgalmához képest, megerősítve, hogy a hirdetők egyre nagyobb számban ismerik fel az online hirdetésben rejlő lehetőségeket. Az [origo] 2005 első félévben az egész piacra jellemző intenzív fejlődési ütemnek megfelelően növelte bevételeit, idén 40 százalék fölötti növekedést várnak.
A piacvezető online médiumok - a T-Online Magyarország által kiadott [origo], az Index, a Ringier Online, a Sanoma Online, a Habostorta, a Portfolio.hu és a Házipatika - a T-Online becslései szerint a tiszta hirdetési piac 65-70 százalékát adják, így az Online Hirdetési Index pontos képet ad az online hirdetési piacról.
Kapcsolódó anyagok:
Jézussal reklámozták az online szerencsejátékokat
Több mint egyharmadával nőtt a hazai online hirdetési piac

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







