Remekelt a McDonald's, megugrott a nyereség


A vártnál erősebb negyedik negyedévről számolt be a világ legnagyobb gyorsétterem-lánca, a McDonald's.

Szeretne Ön a családi vállalkozások szakértője lenni?

A Családi Vállalat Akadémia hosszú évek kutatási és oktatási tapasztalatával a háta mögött Magyarországon egyedülálló programot indít coach-oknak, interim menedzsereknek, szervezetfejlesztőknek, ügyvédeknek, családpszichológusnak és menedzsereknek!

Az mfor.hu olvasóinak 5 százalék kedvezmény!

A McDonald's jelentősen javította eredményét a negyedik negyedévben, közölte a vállalat. A cég bevételei 10 százalékkal ugrottak meg, és 6,8 milliárd dollárt tettek ki, míg a nyeresége 1,38 milliárd lett, azaz részvényenként 1,33 dollárt. A számok meghaladják az egy évvel korábbi eredményeket, illetve az elemzők által várt részvényenkénti 1,30 dolláros nyereséget is.

A McDonald's vezetői az eredményeket kommentálva azt hangoztatták, hogy céljuk továbbra is a hatékonyság növelése melletti terjeszkedés. Az elképzelések szerint 1300 új egységet szeretnének világszerte nyitni az idei évben. A most közzétett beszámoló szerint egyébként a globális terjeszkedés jó eredményeket hozott, hiszen minden régióban növelni tudta az eredményét a vállalat.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.