Remekelt a magyar tőzsde, de a kommunikáció immár kevés lesz


A magyar tőzsdei társaságok jelentősen profitáltak a magyar kormány kommunikációs pálfordulásának, a múlt héten többször elhangzott, hogy minél előbb szeretnénk megegyezni az IMF-EU párossal. A szavakon túl a partnerek immár tetteket várnak, azok nélkül a mögöttünk hagyott hét emelkedése aligha fog folytatódni, vélik a Raiffeisen szakértői.

A magyar kormányzati kommunikáció a héten folyamatosan azt sulykolja, hogy minél hamarabb megállapodást szeretnének az EU-val/IMF-el. Maga a miniszterelnök is sokszor nyilatkozik pozitív kicsengésű mondatokkal, ilyen időszakra az elmúlt közel két évben nem volt sok példa. Az eredmény kézzel fogható, a piaci szereplőkbe sikerült bizalmat csepegtetni, a forint jelentős erősödésen van túl, és a kötvényhozamok is visszatértek az egyszámjegyű világba. Amit kommunikációval el lehetett érni, azt véleményünk szerint a kormánynak sikerült is. Ahhoz viszont, hogy ennél erőteljesebb piaci folyamatok beinduljanak, a kockázati prémium maradéka is kiárazódjon a magyar eszközökből, már valószínűleg tettek kellenek. Úgy tűnik az IMF is ezen az állásponton van, legalábbis Christine Lagarde, vezérigazgató közleménye alapján komoly előfeltételei vannak annak, hogy egyáltalán asztalhoz üljenek. Hullámzó forint árfolyam mellett arra számítunk, hogy a negyedév fordulóra sikerül megállapodásra jutni.
Az előző hét alulteljesítése után a vezető hazai részvényindex kimagasló eredményeket ért el. Egészen 2009. szeptemberéig kell visszamennünk, hogy nagyobb mértékű heti szintű emelkedéssel találkozzunk. A kimagasló drágulás ellenér még mindig csak a december 27-i szinteknél tartunk. A forgalom elmaradt az előző hetitől, de így is sikerült az utolsó negyedévi átlagot hozni. A BUX indexnek heti szinten legalább a 17500-as értékeket meg kellene haladnia, hogy kellő támaszt tudjon építeni az árfolyamot szeptembertől kordában tartó 18000-res szint megtámadásához. A jelen pillanatban a támasz a 17000-res szint, de ennek megtörése esetén némi megállóval a 16700-nál újra 16000-nél találhatjuk magunkat. A hét egyértelmű győztese az OTP volt, amely az előző hetihez hasonló forgalommal több mint 14 százalékkal drágult. A papír egyértelmű nyertese volt a hazánkat a hét második felében elérő kedvezőbb hangulatnak. Napi szinten sikerült a 100 napos mozgóátlag fölé kerülni, amire július eleje óta nem volt példa. Így minden adva van, hogy a jövő héten az október vége óta korlátozó 3500-as szinteket célba vegye az árfolyam. Támaszként a 3300 és alatta a 3150 (50 napos mozgóátlag) szerepel. 
A Mol növekvő forgalom mellett kúszott magasabbra, de sajnos nem tudta meghaladni az előző heti nyitószinteket. Így hiába következett be négy hét csökkenés után egy emelkedő hét a trend továbbra is lefelé mutat. Elsődleges cél lenne a 17500-on található 50 napos mozgóátlag megtörése, ami után a régi cél a 18000 kerülne képbe. Mindehhez támaszt nyújt a 17000-res szint. Az Mtelekom esetében hasonló teljesítményt láthattunk a hét során, mint december első hetében. Akkor is a 480-as szintekről rugaszkodott el nagy vehemenciával a papír, de mint akkor most is elakadt az 520-as értékekben. A forgalom alacsonyabb volt, mint egy hete, így továbbra sem látunk nagy teret felfelé. A csökkenést az 515-ös értékek állíthatják meg.

A legnagyobb hazai gyógyszergyártó immár második hete erősödik. A papír péntekre pont az 50 hetes mozgóátlagban akadt el, de sikerült a 200 napos fölé kerekednie. Sajnos ehhez az emelkedéshez alacsony forgalom párosult, ami nem biztos, hogy lehetővé teszi, hogy 2010. vége után először heti szinten is felette zárjon az 50 hetes mozgóátlagnak. A szektortárs Egis egyáltalán nem tudott magára találni a két hete elszenvedett lesújtó mértékű zuhanástól. A papír egész hét alatt egy 2,4 százalékos sávban kereskedett. Nem egy papír többet ment két óra alatt.
 
mfor.hu 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.