Rendet vágott a pénzügyi szolgáltatók között a hitelválság


Konszolidálódik a pénzügyi szolgáltatók piaca. Az ágazatban egy év alatt jelentősen, 34 százalékkal több vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást a hitelezők. Eközben az új cégek alakítása gyakorlatilag stagnál.

A hitelpiac visszaesése, a pénzügyi felügyelet és szabályozás szigorodása nyomán egyre több pénzügyi szolgáltató cég szűnik meg felszámolással, végelszámolással. A leglátványosabb mutató a felszámolásoké. Az elmúlt év első félévéhez képest 2010 első hat hónapjában 34 százalékkal több új eljárást indítottak. Tavaly az év elejétől júniusig 82, idén viszont 110 vállalkozás felszámolását kérték. Kiugró a 110 százalékos különbség a márciusi hónapok között: idén 21 cég ellen indult eljárás, tavaly márciusban csak 10 ilyen vállalkozás ellen léptek fel a hitelezők.

A felszámolt cégek az összes ágazatban működő vállalkozás több mint 1 százalékát jelentik. Pénzügyi tevékenységet főként kft. formában működtetnek, de sok a részvénytársaság is (760), és 40 külföldi vállalkozás is dolgozik itthon e területen.

A végelszámolási eljárások száma 17 százalékkal nőtt a két esztendő első féléveit összehasonlítva, vagyis 2009 első hat hónapjában 111 vállalkozás tulajdonosa kérte az eljárás megindítását, az idei júniusig viszont 130. Január óta minden hónapban stabil, 19-25 százalék közötti a végelszámolások száma, júniusban pedig azonos a tavalyi adattal, ami 19 százalék.

Némiképp – 2,5 százalékkal – nőtt az adott időszakban törölt vállalkozások száma, ha 2009 és 2010 első féléveit vetjük össze. A korábban elindított felszámolási vagy végelszámolási eljárások tavaly júniusig 157, idén 161 törlést eredményeztek. A tavalyi rekordhónap a februári volt, 45 törlés, az idei eddig az április, amikor 32 volt.

Stagnál a vállalkozó kedv az ágazatban, hiszen a tavalyi első félévben alapított 811 céggel összehasonlítva ebben az évben eddig csupán 1,4 százalékkal több, 823 vállalkozást indítottak útjára. Az első három hónap elmaradt az előző év első negyedévéhez képest, ám április óta optimistábbak a vállalkozók, így a második negyedév adatai végig magasabbak, mint 2009 azonos időszakában. A rekordhónap az április, amikor 182 céget alapítottak: ilyen magas szám nem is volt a tavalyi esztendő első hat hónapjában.

A legtöbb felszámolás a Közép-Magyarország régióban zajlott le (41), a legkevesebb (3) pedig a Dél-Dunántúlon. Az új cégek száma minden régióban hozzávetőleg a felére esett vissza – Budapesten és Pest megyében így is 374 új pénzügyi szolgáltató vállalkozás alakult.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.