Rendezetlen munkakapcsolat esetén nem jár támogatás



Január 1-től visszamenőleg kell alkalmazni a foglalkoztatás-politikai és munkaügyi miniszter új rendeletét, amely a támogatásokhoz szükséges rendezett munkaügyi kapcsolatok igazolásáról szóló korábbi rendeletet módosítja. A jogszabály azt is előírja, mikor elég igazolásként a munkaadó büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozata.

Nem részesülhet állami támogatásban az a munkaadó, amely az államháztartási törvényben leírt - a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló - feltételeknek nem felel meg. Akkor sem jár a támogatás, ha megfelel ugyan a feltételeknek, de erről nem az előírt módon adott be igazolást. A mostani módosítás pontosítja, hogy mit kell tartalmaznia az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség, továbbá az Egyenlő Bánásmód Hivatal által kiállított igazolásoknak.

Az államháztartási törvény két feltételének való megfelelésről a munkaadó büntetőjogi felelőssége tudatában tehet nyilatkozatot. Az egyik feltétel az, hogy a támogatás igénylésétől visszaszámolt két éven belül nem született jogerős munkaügyi hatósági határozat arról, hogy a cég megsértette a munkaviszony létesítésének szabályait, hogy megsértette a szakszervezet jogait, illetve - amennyiben ez rá nézve kötelező - nem hozta létre az európai üzemi tanácsot és nem tartotta tiszteletben annak jogait.

A második - különös - feltétel felsorolása ennél jóval hosszabb. Itt is két évre visszamenőleg kell óvakodni a speciális jogsértésektől. Ebbe a körbe tartozik - egyebek mellett - az egyenlő bánásmód, a munka- és pihenőidő betartása, a kollektív szerződés munkabérre vonatkozó részének betartása. Az említett két hatóság megteheti azt, hogy több munkaadónak ad egy igazolást akkor, ha abban az áll, hogy náluk rendezettek a munkaügyi kapcsolatok.

Az új szabályokat január első napjától visszamenőleg kell alkalmazniuk azoknak a munkaadóknak, amelyek támogatást igényeltek idén, de még nem adtak be igazolást a rendezett munkaügyi kapcsolataikról.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.