Revansot vehetnek a sales-es férfiak



A nők lekörözik értékesítésben a férfiakat, legalábbis ez derült ki az egész hazai sales-szakmát megmozgató 3 évvel ezelőtti versenyen. Bár a Sales Guru akkori döntőjében túlsúlyban voltak az erősebb nem képviselői, végül mégis egy hölgy tudta maradéktalanul meggyőzni a zsűrit arról: ő a legkreatívabb és leghatékonyabb, ha eladásról van szó. A nemek idén ismét bizonyíthatnak, ugyanis - némi szünet után - ősszel újból kerestetik az év értékesítője. Az mfor.hu a szervezőket kérdezte a játék újraindításáról.

Nem a nemen múlik? (Mfor-montázs)

"Tapasztalataink szerint a versenyszférában működő cégek munkatársainak mintegy tíz százaléka született sales-es, másik tíz százalékuk viszont reménytelen eset. A többiek értékesítési felkészültsége azonban javítható" - mondta el az mfor.hu kérdésére Csébfalvi János, a DOOR Training and Consulting International képviselője, aki egyben a Sales Guru verseny egyik fő szervezője.

A jó sales-es mindent tud

Csébfalvi szerint az ideális értékesítő szorgalmas, jó kommunikátor, s okosan kiválogatja, kiket és milyen termékkel, szolgáltatásokkal keres meg. Ezenkívül nem csak a saját, hanem a versenytársak termékéről is tud mindent. Végezetül nem árt, ha jól ismeri a vevőit és rendszeresen tartja is velük a kapcsolatot.

A verseny háttere

A Sales Guru (azaz "Az év értékesítője") versenyt a CV-Online Magyaror- szág és a DOOR Training and Consulting Interna- tional szervezi. A négy internetes forduló legjobb tíz versenyzője az októ- ber végi döntőben szemé- lyesen is bizonyíthat a többtagú zsűri előtt.

A verseny győztesét elsősorban az értékesítésről alkotott véleménye és kommunikációs készségei alapján választják ki, hiszen arra nincs lehetőség, hogy hosszú időn keresztül valódi piaci körülmények között kísérjék figyelemmel teljesítményét.

Három éve egy nő győzött

Hortobágyi Dóra, a CV-Online Magyarország marketingmenedzsere szerint az idei "Sales Guru"-val rá szeretnék irányítani a figyelmet arra, hogy az értékesítők egyre nagyobb szerepet játszanak a vállalatok életében. Ezt azonban nem mindenki látja be, így sok helyen érdemtelenül háttérbe szorulnak.

A szakemberek ugyanakkor egyetértenek abban, hogy nem csupán nemek közti versenyről van szó. Igaz, azért meglepetést okozott, hogy három éve a sok férfi között végül egy nő győzött. (A nyertes, Hatvani Ágnes az egyik nemzetközi szállodalánc munkatársaként HORECA szolgáltatások értékesítésével foglalkozott - a szerk.) A tapasztalatok alapján azonban a nemek teljesen egyenrangúak az értékesítés területén.

A verseny háttere

A Sales Guru (azaz "Az év értékesítője") versenyt a CV-Online Magyaror- szág és a DOOR Training and Consulting Interna- tional szervezi. A négy internetes forduló legjobb tíz versenyzője az októ- ber végi döntőben szemé- lyesen is bizonyíthat a többtagú zsűri előtt.

Nemek párharca: mi a döntő?

"A nemek közötti különbségek, a kromoszómákból adódó előnyök és hátrányok nem meghatározók, bárkiből lehet jó értékesítő. Azonban vannak bizonyos iparágak (például a gyógyszeripar bizonyos része), amelyek inkább nőiesek, míg más szektorok (például ipari berendezések gyártása) inkább férfiasak" - magyarázták a szervezők.

A különbségeket a termékek és a szolgáltatások jellege határozza meg, nem pedig a szükséges értékesítési készségek. A verbális viselkedést illetően pedig tudományos kutatások sem mutattak ki lényeges különbséget a sikeres női és férfi értékesítők között.

Előnyben a profik

A mostani versenyre bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, képes egy értékesítési helyzetben feltalálni magát. Természetesen előnyben vannak azok, akik már tapasztalattal rendelkeznek, hiszen a kérdések megválaszolása sokkal könnyebb, ha az illető volt már hasonló szituációban.

Az első forduló kérdéseit október 4-én hirdetik ki, a döntőt október 26-án tartják. A kérdésekre

a CV Online oldalán

lehet válaszolni, a regisztráció szeptember 20-án már elindult.

"A három évvel ezelőtti versenyen a 3-10 éves tapasztalattal rendelkezők domináltak. Igaz, a profikat megszégyenítve végül a döntőig jutott egy olyan vállalkozó szellemű versenyző is, aki életében nem dolgozott még értékesítőként" - emlékezett vissza Hortobágyi Dóra.

2003-ban mintegy 200-an jelentkeztek, ebből 150-en játszották végig az összes fordulót. Túlnyomórészt pénzügyi területről, biztosítóktól érkeztek, de más iparágban működő cégek is képviseltették magukat.

Körte Ildikó

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.