Richter Gedeon kilátások


Az utóbbi időszakban rájár a rúd a gyógyszeres papírra, így megnéztük mit várhatunk tőle a közeljövőben és egy kicsit távolabbra is tekinthetünk.


 


Tőzsdeklub hírlevél feliratkozás

A magyar Warren Buffett-sztori

Bár közeledik a gyorsjelentési szezon vége, és ugyan látszanak 2011. első nagy befektetési történetei, de az idei év egészére vonatkozóan kevesen mernek végső irányt megfogalmazni. Valószínűleg sok apróbb, rövidebb távú spekuláció lehet inkább a sikeres. Mi ezek közül fogunk néhányat bemutatni.

Vendégünk: Zsiday Viktor, Plotinus Nyrt.

Richter Gedeon hetes/napi:

Az utóbbi időben igencsak rájár a rúd a gyógyszeres papírra. A megszorítások és az ebből következő profit warning végképp betett az amúgy is gyengélkedő papír árfolyamának. Különböző célárakat olvashattunk a gyorsjelentést követően, de nézzük meg mi látszik benne technikailag.

A gyengélkedése a 45 000ft-os szint alatt kezdődött, majd múlt héten a 42 000ft-os szint letörésével kialakult a közép távú trend is lefelé. Az első támaszt gyorsan elérte a 39 000ft-nál, mely tarthatja az árfolyamot egy ideig. Egyelőre viszont túl sok érdeklődés még mindig nincs a papír iránt és az emelkedéseket továbbra is adni fogják, ahogyan azt eddig is tették az utóbbi napokban.

39 000ft alatt találunk két rést, ami lefelé vonzza még az árfolyamot és a 200 hetes mozgóátlagot, mely szinte egybe esik a résekkel, így ez a szint komolyabb támaszt nyújt a további esés megelőzésében, sőt, innen akár egy számottevő korrekció is indulhat.

35 000ft-nál pedig egy bázis teteje található ahonnan régebben kitört, így hosszabb távon ez a szint látszik, ahol talán érdemes lehet majd a papírt hosszabb távra is megvenni.

MarketProg ajánlás, hetes:
Emelkedés lehetősége: 43%
Esés lehetősége: 57%

Ellenállás: 42 000ft. Támasz: 39 000ft, 37 000ft, 35 200ft.


Tőzsdeklub - ggabor

 


Tőzsdeklub hírlevél feliratkozás



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.