Richter: álmaimban Amerika

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

Az elemzők által vártnál kedvezőbb negyedik negyedéves eredményekről számolt be kedd hajnalban a Richter, a cég adózott eredménye 13,6 milliárd forint volt a tavalyi év utolsó három hónapjában. 2009 elsősorban az amerikai piacról szólt a magyar gyógyszercég számára, az Egyesült Államokban forintban számolva 66 százalékkal nőttek a vállalat eladásai 2008-hoz képest.

Az elemzők által vártnál kedvezőbb negyedik negyedéves eredményekről számolt be kedd hajnalban a Richter, a cég adózott eredménye 13,6 milliárd forint volt a tavalyi év utolsó három hónapjában. 2009 elsősorban az amerikai piacról szólt a magyar gyógyszercég számára, az Egyesült Államokban forintban számolva 66 százalékkal nőttek a vállalat eladásai 2008-hoz képest.

A Richter árbevétele 2009-ben 267,344 milliárd forintot tett ki, ami 13 százalékos növekedést jelent 2008-hoz viszonyítva. "A piacaink többségén jellemző, jelentős devizaárfolyam-leértékelődésekkel járó gazdasági visszaesés kedvezőtlen hatást gyakorolt az euróban, illetve dollárban kifejezett árbevételünkre" - olvasható a tőzsde honalapján megjelent gyorsjelentésben. Ezt a kedvezőtlen hatást azonban ellensúlyozni tudta a két legnagyobb exportpiacon, Oroszországban és az USA-ban elért árbevétel-növekedés.


Magyarországon 2009-ben 31,641 milliárd forint árbevételt realizált a cég. A Magyarországon kívüli piacokról származó árbevétel 2009-ben 839,7 millió euró volt, ami 19,8 millió eurós, azaz 2,4 százalékos növekedés az előző évhez képest. A FÁK-tagállamokban 3,1 százalékos növekedés (dollárban kifejezve 1,9 százalékos csökkenés) mellett 302 millió euró (421,3 millió dollár) árbevételt ért el a vállalat el. Az oroszországi forgalom második negyedévben növekedésnek indult, az év végére jelentős emelkedést mutatott. Az orosz piacon a negyedik negyedévben év/év alapon 22 százalékkal nőttek a cég eladásai. Ukrajnában és az egyéb FÁK-tagállamokban a forgalom a korábbi évekhez képest továbbra is alacsony szinten maradt. Az Európai Unió országaiba irányuló eladások euróban kifejezve 7 százalékkal csökkentek.


Az USA régió értékesítése dollárban számítva 35,8 százalékkal emelkedett a profitmegosztási megállapodásokból származó jövedelem számottevő növekedése miatt. Forintban számolva még kedvezőbb a kép: a 2008-as 21,5 milliárd után tavaly 35,6 milliárdos forgalmat ért el a Richter a tengerentúlon, ami 66 százalékos növekedésnek felelt meg. Érdekesség, hogy ezzel Amerika lett a cég második legnagyobb piaca a volt FÁK-országok után, mivel megelőzte Magyarországot az eladások tekintetében.

Amerikában a hatóanyag-értékesítés az éles verseny miatt bekövetkezett árcsökkenések nyomán – dollárban kifejezve – mérséklődött. Ezt azonban ellensúlyozni tudta a sürgősségi fogamzásgátló nagyarányú forgalomnövekedése, valamint a profitmegosztási szerződések alapján a Teva – Barr-tól kapott jelentős bevétel. A profitmegosztási megállapodásból származó jövedelem, a menedzsment becslése szerint, 2009-ben elérte a maximum szintet. A nőgyógyászati termékcsoport, ideértve a drospirenone-nal és egyéb más a Teva – Barr számára szállított orális fogamzásgátló értékesítéssel összefüggő profitmegosztásból származó bevételt is, az USA forgalom 92 százalékát tette ki.


A vállalat adózott eredménye 57,3 milliárd forint volt tavaly, ami 22,3 százalékkal haladta meg a 2008-ban realizált 46,9 milliárdos profitot. A pénzügyi tevékenység 7,7 milliárdos eredménye viszont 45,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 14,1 milliárdtól, ez azonban jórészt a devizahatásoknak volt betudható.

A negyedik negyedévben a cég 70,2 milliárd forintos árbevételt és 13,6 milliárdos adózott eredményt ért el, mindkét szám kedvezőbb az elemzői várakozásoknál. A portfolio.hu által készített elemzői konszenzus 66,1 milliárdos árbevételt és 11,453 milliárdos profitot valószínűsített. Az mfor.hu által hétfőn megkérdezett elemző előzetesen a konszenzusnál jobb eredményre számított.



Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is

Nem meglepő, hogy tartós a kormány iránti bizalom, a jelenlegi gyenge forintárfolyam ugyanis nem csapódik le közvetlenül a pártpreferenciákban - mondta az mfor.hu által megkérdezett politikai elemző. A szakember szerint az őszi IMF-tárgyalások jelenthetnek majd kockázatot a kormány számára, a magasabb törlesztőrészletek pedig csak hosszabb távon jelenhetnek meg a bizalomban. Mfor.hu-háttér.

.
Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

.
Hirdetés
hirdetés
Matolcsy: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlagMatolcsy: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlag

A következő három évben hazánk finanszírozható a piacról, a befektetők bizalma visszatért Magyarország iránt, ezért nem vagyunk egy kategóriában Görögországgal. Matolcsy kijelentette, nem lesz új IMF-szerződés, bízunk magunkban. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok
[ 10:58 ] Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is - Idegen
" Az viszont hogy nem bíztok, az hátra- és lehúz. Mert..."
[ 07:19 ] A visszhang.... - NoDuma
" Kaboca: Korrektul igyekeztem valaszolni, de ismet sz..."
[ 2010-09-01 ] Áttörte: 220 felett a svájci frank, történelmi csúcson az alpesi valuta - FeketeVipera
" "220 felett", avagy mit is mondott a frank árfolyamr..."
[ 2010-08-30 ] Szerdától 75 wattos izzót sem lehet kapni - Alex323
" Kedves Kázmér, a halogénizzók sajnos nem energiataka..."
[ 2010-08-30 ] Rogoff: Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy - Mihály Géza
" Érdekes, hogy az európai államoknál sokkal nagyobb p..."
További témák >>
hirdetés
.