Felfutást jósolnak az idén a hazai világhálós könyvesboltosok. A kényelmes és általában kedvezményes vásárlási forma fejlődését a gyors internetelérés is megkönnyíti, írja a Világgazdaság.
hirdetés
A négy legnagyobb cég együttes forgalma év végére elérte az egymilliárd forintot, a Bookline és az Alexandra 2004-hez képest egyenesen árbevételük megduplázódásáról számoltak be. Az igazi robbanás
az idén várható, csak a Bookline 1,5 milliárdos forgalommal tervez, a tavalyi 600 millió forintot jóval túlszárnyalva. Az ugrás oka, hogy az internet felhasználók száma elérte a kritikus tömeget,
illetve terjed a szélessáv.
Az online könyvvásárlók általában ötezer forintot adnak ki virtuálisan, ami legalább két könyv megvásárlására elegendő. Ez a szám emelkedhet, mivel a kereskedők 5-10, de akár 20 százalékkal is
olcsóbban adják a termékeket a bolti árhoz képest. A Fókusz és az Alexandra esetében már 10 ezer fölé tornázták az egyszerre elköltött összeget, így a megrendelők ingyenes, 24 órán belül történő
szállítással jutnak hozzá köteteikhez.
A virtuális könyvesboltok regisztrált felhasználóinak száma egyaránt 100 ezer körül van, s jelentős azok száma is, akik csak az árak összevetése miatt látogatnak az oldalakra. A gyors fejlődés
miatt a cégek folyamatosan fejlesztenek, az Alexandra honlapja az idén teljesen megújulhat. Az Amazon mintájára várhatóan bele lehet majd lapozni a kötetekbe, olvasható a Világgazdaságban.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.