Rogoff: Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy


Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy néhány éven belül - vélekedett Kenneth Rogoff amerikai közgazdász egy hétfői osztrák lapnak adott interjúban.

Ilyen eset sokszor megismétlődött már, és megfelelne a "dolgok természetes menetének" - mondta a Harvard Egyetem professzora, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főközgazdásza a Profil című hetilapnak.

Rogoff szerint a következő két-három évben "néhány kelet-európai országra is" államcsőd vár. Többek között Magyarország helyzetét is bizonytalannak nevezte, hasonlóképp, mint egy januári nyilatkozatában.

Görögországban a segélycsomag csak elodázta, de nem oldotta meg a problémát a neves közgazdász szerint. Ennek ellenére hasznos volt, mert ha az év elején hagyták volna az államcsődöt bekövetkezni, az "hatalmas problémát" jelentett volna Spanyolországnak, Portugáliának és Írországnak, s mindezzel egyidejűleg nem tudott volna megbirkózni az EU.

Rogoff úgy látja, egy-két év múlva a görögök nem teljesítik többé az IMF elvárásait. A Valutaalap panaszkodni fog, de végül mégis folyósít támogatást az országnak. Újabb két-három év múlva azonban a helyzet elviselhetetlenné válik, az IMF "kiszáll", s ekkor Görögország mégis csődbe megy.

Addig nem következik be államcsőd Kelet-Európában, amíg az IMF beavatkozásra készen, készenlétben áll, de "ez nem fog örökké tartani" - vélekedett.

Ukrajna, Románia és Magyarország azok az országok, amelyeknek "ingatag a helyzete", s különösen Magyarország "áll rosszul" - mondta a lapnak a közgazdász, aki szerint a reformok nem voltak kielégítőek. Emellett a takarékosság első fázisát viszonylag könnyű véghezvinniük az országoknak, mert ki tudnak használni bizonyos "költségvetési trükköket". A nehezebb szakasz csak most kezdődik - mondta.

"Némelyek jól átvészelik majd az államháztartás konszolidálását, mások nem". Azt lehetetlen előre megmondani, hogy melyik ország megy csődbe, mert "az végülis politikai döntés, hogy takarékossági programba kezd-e egy ország vagy beszünteti a hitelezőinek való fizetést" - vélekedett.

Rogoff szerint a görög segélycsomaghoz való hozzájárulást elutasító Szlovákia példája azt mutatja, hogy az európai uniós struktúrák túl gyengék ahhoz, hogy ennyi országot összetartsanak. "A Szlovákiával való konfliktus csak egy kis ízelítő volt abból, ami Európára vár" - tette hozzá.

A közgazdász a Der Standard című lapnak adott év eleji interjújában arra a kérdésre, hogy mely országokat látja veszélyben, Ukrajnát, Lettországot, Romániát, Magyarországot és Görögországot említette. Írországnak és Portugáliának is vannak problémái - tette hozzá. "Az IMF időt nyert az országoknak. De nem mindegyik fog megbirkózni a kihívással" - fogalmazott akkor.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.