Romániában Járaiék biztosítója


CIG Romania néven 670 ezer euró beruházással megkezdte működését a többek között Járai Zsigmond, az MNB volt elnöke által fémjelzett CIG Közép-európai Biztosító Zrt. fióktelepe - jelentette be Ovidiu Dan, a fióktelep vezetője csütörtök esti sajtótájékoztatóján Bukarestben.

A befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosításokat Magyarország után azért kezdte a CIG először Romániában terjeszteni, mivel ott a magyarországi évi 170 euró helyett mindössze évi 30 euró életbiztosítási kiadás jut egy személyre - indokolta a fióktelep nyitást Mikó Gyula, a CIG biztosító vezérigazgató-helyettese. Hozzátette, hogy a következő lépésként Bulgária, Szerbia és Ukrajna biztosítási piacára kívánnak belépni.

A fióktelep vezetője beszámolt arról is, hogy idén 24 román városban nyitnak fiókot, eddig ez már tucatnyi helyen - például Szatmárnémetiben, Kolozsvárott, Brassóban és Bukarestben is - megtörtént. Jövőre újabb 12 városban lesznek jelen. Jelenleg 121 alkalmazottal rendelkezik a fióktelep, a biztosításokat saját ügynökeik értékesítik, az év végére az ügynökök száma eléri a 250-et.

Idáig 124 euró alapú unit-linked életbiztosítást értékesített a fióktelep, ezek éves átlagdíja 420 euró. Ehhez kapcsolódva Missura Gábor, a CIG szóvivője elmondta, hogy az eddig Magyarországon megkötött 6 ezer életbiztosítás átlagdíja közel 2 ezer euró.

Ovidiu Dan beszélt arról is, hogy a fióktelep várhatóan 2010 végére, illetve 2011 elejére lesz nyereséges. Egy éven belül megjelennek a román piacon az egészségügyi kiegészítő biztosítással, illetve a vegyes életbiztosítással is. Az idei forgalmukat 1,8 millió euróra, míg a jövő évit 6 millió euróra tervezték.

MTI/Menedzsment Fórum 




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.