Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Romániában terjeszkedik a hazánkban is érdekelt Plaza Centers
A jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező izraeli Plaza Centers egymilliárd dolláros befektetéssel bevásárló-és szórakoztató központot létesít Bukarestben Casa-Radio névvel.
Az izraeli Elbit Medical Imaging csoporthoz tartozó vállalat 75 százalékos részesedést vett a projektért felelős román ingatlanfejlesztő cégben, amelyben a román államnak 15 százalékos részesedése van. Az építési munkálatok a tervek szerint 2007 elején kezdődnek, a beépíthető terület 360 ezer négyzetméter lesz.
A Plaza Centers 17., Magyarországon megépülő bevásárlóközpontja lesz az Arena Plaza, amely 2007 őszén nyílik meg Budapesten, a volt Ügető helyén, s Közép-Európa legnagyobb ilyen létesítménye lesz. A beruházás értéke 200 millió euró.
A Plaza Centers Magyarországon az elmúlt nyolc évben 1,2-1,3 milliárd eurót fektetett be, ami az országba érkezett összes külföldi tőke 2-3 százaléka. A társaság Magyarországon, Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban összesen húsz plazát épített eddig.
A vállalatcsoport további magyarországi tervei között szerepel az óbudai Hajógyári-szigeten egy szórakoztatóközpont létrehozása. Ezen kívül a Plaza Centers 2007-ben adja át az Operaházzal szemben található, megújuló, volt Drechsler Palotát, ami öt plusz egy csillagos Regents szállodaként üzemel majd.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







