Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Romney: a tényleges munkanélküliség 15 százalékos Amerikában
Fölényesen győzött Mitt Romney az amerikai Republikánus Párt szombati elnökjelölt-állító gyűlésein (caucusain); a volt massachusettsi kormányzó szavazatok 43 százalékának összeszámlálása alapján a voksok 44 százalékát kapta.
Romney már a szavazatszámlálás igen korai szakaszában - akkor még csak a voksok 13 százalékát összesítették - győzelmi beszédet mondott követői előtt Las Vegasban. A nevadai diadalával a politikus a republikánus jelöltállítási verseny eddigi öt fordulója közül hármat nyert meg.
A volt massachusettsi kormányzó megköszönte Nevadának a "bizalmi szavazást", amelynek eredményét - mint mondta - elviszi a Fehér Házba. A pártja hivatalos elnökjelöltségéért másodszor harcoló politikus 2008-ban is győzött Nevadában, akkor a szavazatok 51 százalékát kapta.
Romney azt ígérte, hogy a Fehér Házba jutva "megmenti Amerika lelkét", csökkenti a kormányzati kiadásokat, az adók növelése nélkül egyensúlyba hozza a szövetségi költségvetést, visszavonja a hivatalban lévő elnök egészségbiztosítási reformját, kiáll a vallásszabadság mellett, olyan erőssé teszi a haderőt, hogy "senkinek eszébe se jusson kihívást intézni ellene".
"Amerikának olyan elnökre van szüksége, aki helyre tudja hozni a gazdaságot, mert ért hozzá" - mondta Romney. A javuló munkaerő-piaci helyzettel kapcsolatban - a közelmúltban 8,3 százalékra csökkent munkanélküliségi ráta Barack Obama esélyeit erősíti - kijelentette, hogy a tényleges munkanélküliség 15 százalékos Amerikában.
"Úgy tűnik, Obama elnök úgy hiszi, hogy Amerika vezető szerepe a világban már a múlté. Én abban hiszek, hogy a 21. század amerikai évszázad lesz és annak is kell lennie" - hangsúlyozta a politikus.
MTI

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









