Forgalomcsökkenést várnak Ferihegyen


A Budapest Airportot is sújtja a magas üzemanyagárak miatt gyorsan romló légi közlekedési iparági helyzet, ami forgalomcsökkenést, bevételkiesését okoz. Új kedvezményeket azonban nem nyújt a BA a légitársaságoknak.

Játék
http://www.marczibanyi.hu/


Ezúttal a felújított Marczibányi Sportlétesítménybe nyerhet két játékosunk bérletet!

10-ből 7-et 50 ezerért!

Szollár Domokos szóvivő szerint a repülőtér üzemeltetőjét nemcsak a spórolásra kényszerült légitársaságok járattörlései, hanem a magyar gazdasági helyzet is sújtja. Az elmúlt egy-két évben nem nőtt a belföldi kereslet, a piac gyengesége miatt a SkyEurope diszkont légitársaság el is hagyta a magyar piacot.

A forgalmat ugyan ez a döntés nem vetette vissza, mert szinte ezzel egy időben jelent meg a Ryanair Ferihegyen, ám a diszkonttársaság a közelmúltban bejelentette, hogy a magas üzemanyagárak miatt november 4-től december 19-ig szünetelteti járatait Budapestről, összesen 180-at.

Szollár Domokos hangsúlyozta, hogy a BA-nak bevételkiesést okozó lépés nem kizárólag a ferihegyi tarifák ellen szólt, hiszen erre a lépésre kényszerült a Ryanair több országban is.

A BA-nak nincs tudomása arról, hogy más légitársaságok is hasonló lépést fontolgatnának, sőt a versenytársak közül többen is bővítik kapacitásukat - mondta.

A repülőtér üzemeltetője újabb kedvezmények biztosításán nem gondolkodik, Szollár Domokos szerint az alkalmazott ösztönzőrendszer kellő kedvezményeket nyújt. Eszerint ha egy légitársaság úgy határoz, hogy új célállomással növeli a Ferihegyről elérhető városok listáját, akkor egy éven keresztül egyáltalán nem kell leszállási díjat fizetnie, a második évben ötven százalékos, a harmadik évben pedig 25 százalékos kedvezményben részesül.

A hosszú távú járatok bővítését még erőteljesebben ösztönzi a BA, az első évi díjmentességet a második évben hetvenöt, míg a harmadikban ötven százalékos kedvezmény követi, és a járatsűrítések is engedményes tarifát jelentenek.

Szollár Domokos példaként említette, hogy a Rynaiar működése első évében mintegy 500 ezer euró kedvezményben részesült.

A légi közlekedési iparági változások kedvezőtlen hatásainak kivédésére a repülőterek is a több lábon állás stratégiáját választották. Ma már a fontosabb nemzetközi repülőterek nemcsak leszállóhelyek, hanem kereskedelmi, szolgáltató és ingatlanfejlesztő központok is. Ez a folyamat már a Budapest Airportnál is elindult - mondta Szollár Domokos, hozzátéve, hogy ma még azonban a légitársaságoktól függ a bevétel.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.