Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
12 százalékot zuhant az új budapesti metró gyártójának bevétele
A vártnál rosszabb lett az új magyar metró gyártójának (?), az Alstomnak a bevétele a pénzügyi évük első negyedében.
12 százalékkal, 4,5 milliárd euróra esett a cég bevétele az előző év ugyanezen időszakához képest, a Dow Jones Newswires elemzői konszenzusa pedig 5,27 milliárd eurót várt.
Bár az új megrendelések 44 százalékkal, 5 milliárd euróra nőttek, még így is rosszabb lett az elemzők által várt 5,15 milliárdnál. A teljes rendelésállomány közelít a magyar GDP feléhez, 47 milliárd euró.
A vártnál rosszabb eladások hatására 1,3 százalékkal, 37,97 euróra estek az Alstom részvényei ma reggel.
Mivel a cég az eredmények javulását várja 2011 második félévére, ezért az idei évi eredményterveit változatlanul hagyja. Az Alstomnak élő ipari megrendelései vannak, aminek az értéke 1,5 és 2 milliárd euró között van.
mfor.hu
Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









