Rosszul indult a hét Amerikában, zuhanással kezdtek a bankok


Elsősorban a pénzügyi szféra képviselői szenvedték meg az első kereskedési napot, a bizonytalan hangulatban azonban a jelentősebb indexek mindegyike gyengült.

Tőzsdeklub - Virtuális

Próbálja ki 10 napig ingyen!

Már az interneten keresztül is elérhetővé válik elemző központunk, amelynek segítségével Ön naponta interaktív, élő elemzésen vehet részt.

Gáspár Gáborral, Gede Balázzsal

A hétfői ünnepnap miatt csak kedden kereskedtek először a Wall Streeten, ám a hangulat borongós volt. A befektetők keze ismét megremegett, így egy százalék feletti esést mutattak a főbb indexek zárásra. Alacsony forgalom mellett, az európai bankrendszer állapota miatti újabb aggodalmak hatására csökkentek a New York-i értéktőzsde vezető indexei kedden.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 106,71 ponttal, vagyis 1,02 százalékkal 10341,22 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 12,66 ponttal, azaz 1,15 százalékkal gyengült, és 1091,85 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 24,86 ponttal, azaz 1,11 százalékkal 2208,89 pontra süllyedt.

A vesztesek listájának az élén a banki részvények álltak este, amit az európai bankrendszer állapotával kapcsolatban felerősödött aggodalmak okoztak. A Bank of America és a JP Morgan Chase egyaránt több mint 1,5 százalékkal gyengült. A KBW Bank index 2,2 százalékos, az S&P pénzügyi index 1,6 százalékos veszteséget jelzett.

A banki papírok lejtmenetét részben a Wall Street Journal című lapnak az a cikke váltotta ki, hogy az európai pénzintézeteket vizsgáló stresszteszt alulértékelte a bankok által birtokolt kockázatos állami adósságállományt. Az is gyengítette a banki papírokat, hogy a német bankszövetség szerint az ország tíz legnagyobb bankjának 105 milliárd euró új tőkére van szüksége az új banki szabályozás következtében. Az európai bankok közül a Barclays árfolyama 5,4 százalékkal csökkent, a Deutsche Bank 3 százalékkal, a UBS 2,6 százalékkal gyengült New Yorkban.

Öt százalékkal nőtt az Oracle, a világ harmadik legjelentősebb szoftvergyártójának az árfolyama arra a bejelentésre, hogy új elnököt neveztek ki. Mark Hurd korábban a világ legnagyobb személyiszámítógép-gyártójának számító amerikai Hewlett-Packard (HP) elnök-vezérigazgatója volt. Augusztus elején azonban lemondott a posztról, miután egy belső vizsgálat feltárta, hogy hamis költségelszámolásokat nyújtott be a vállalatnak egy női alvállalkozóval fenntartott "szoros személyes kapcsolatának" eltitkolása érdekében. Más kérdés, hogy a részvény a keddi növekedést a következő napokban könnyen elvesztheti, hiszen amerikai sajtóinformációk szerint peres eljárást helyezett kilátásban mind az egykori vezető, mind a konkurens vállalattal szemben Hurd „átigazolása” miatt.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.