Rövidesen fogható az Echo TV



Nyár végén megkezdi kísérleti adását Széles Gábor Echo TV-je, már kiválasztották azt az üzemeltető céget, amelynek műholdjáról sugározzák majd az adást - írja a Napi Gazdaság.

Egyes kábeltelevíziós szolgáltatók kínálatában még az idén megjelenik az Echo TV, s várhatóan jövő év elejétől az ország nagy részén fogható lesz a csatorna - közölte Gulyás István vezérigazgató. A műholdvevő-készülékkel rendelkezők már az év második felében foghatják az új gazdasági, információs televízió adását, ugyanis idén kódolatlanul lövik fel a jelet.

[ajanlo=198][igazitas=left/]A televízióalapítók eddig mintegy 300 millió forintot fordítottak a beruházásra - ami nem tartalmazza az épület költségeit, hiszen azt bérlik -, több mint tízezer elektromos, illetve informatikai-, ezer audio-, négyezer video- és ezer televíziós optikai kábelt húztak ki. A lap információi szerint a Magyarországon egyedülálló, öt robotkamerát használó, teljes egészében automatizált stúdióban a szakemberek is majdnem adásra készen állnak.

Az Echo TV műfajában leginkább a CBNC-re hasonlít majd - jegyezte meg Gulyás. A csatornán, amely beszámol tőzsdei folyamatokról, a kis- és közepes vállalkozásokat érintő témákról óránként lesz látható egy 10-15 perces gazdasági tájékoztató blokk, reggel kétórás információs show, délben egyórás "üzleti ebéd" várja a nézőket. Este 7 órától 11-ig tartó élő adás keretében napi összefoglalóval zárul a műsor - áll a Napi Gazdaságban.





Siker és hatalom a XXI. században - mfor.hu konferencia

Előadóink lesznek:
Király Júlia, Hegedűs Éva, Kővágó-Laky Andrea, Bojár Gábor, Síklaki István, Stekl László.

További információ és jelentkezés

.
Sürgősen eladó!
4 emeletes NEM PANEL házban, alacsony rezsijű, 51 nm-es, 2 szobás, összkomfortos, távfűtéses, magasföldszinti öröklakás sürgősen eladó!

További információk

.
hirdetés
Újdonság az UniCredittől


Favorit kölcsön - Felejtse el, amit eddig a személyi kölcsönökről gondolt!
Ha már javíthatatlan a hűtőszekrény, ha esküvőre készül a család, vagy akciós utazásra lehet befizetni, akkor sokan nem szívesen nyúlnak hozzá a vészhelyzetekre félretett pénzükhöz.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2014-04-24 ] Államadósság: a trükközéssel európai élvonalba kerültünk - Soulmojo
" Azért ácsi. Ez a "trükközés" ahogy mindenki nevezi..."
[ 2014-04-24 ] MNB-bejelentés: kilökjük és tereljük a jegybanki pénzeket - Soulmojo
" Ez mind nagyon szép, nagyon jó, csak így tovább. V..."
[ 2014-04-22 ] Felfrissít a dupla buborék... - airmax
" Amennyiben ez így van, (márpedig miért ne hihetnénk ..."
[ 2014-04-19 ] "Csökkenteni kell Európa orosz energiafüggőségét" - kakambuki
" Kell hát! Ezt már Bözsi néni is tudja a piacon. A ké..."
[ 2014-04-18 ] Putyin: nem törekszünk a kapcsolat tönkretételére Európával - airmax
" Ha így van, az EU csak örülhet.. (vagy legalábbis a ..."
További témák >>
A Bazilikánál épül a világ legmagasabb Lego tornya

A világ legmagasabb tornya épülhet fel Lego kockákból Budapesten, a Guinness rekord magasságú építmény a Szent István Bazilikánál tör majd az ég felé.

.
hirdetés
elrejt
 
.