SZEF: elfogadhatatlan a 13. havi illetmény megvonása


A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tiltakozik a közszolgálatban dolgozók és a nyugdíjasok életminőségét rontó, a megélhetési feltételeiket veszélyeztető állami, kormányzati intézkedési tervek ellen - mondta ki szombati rendkívüli kongresszusán hozott állásfoglalásban a szervezet.

Varga László, a SZEF elnöke a kongresszuson hangsúlyozta: a SZEF támogatta tagszervezetei törekvését, hogy felújították az egységes közszolgálati sztrájkbizottságot. A küldöttek egységesen kiálltak a sztrájkbizottság november 29-re tervezett demonstrációja mellett, hogy tiltakozzanak a kormány bejelentett intézkedési tervei ellen.

A szervezet elnöke úgy értékelte a helyzetet, hogy az országban komplex válság van, amiből csak közösen, együttműködéssel lehet kilábalni. Hangsúlyozta: eddig a SZEF kompromisszumkész volt, megállapodásokat kötött a kormánnyal, de a mostanában bejelentett kormányzati intézkedési tervek távol vannak a megállapodás lehetőségétől. Magyarországon a konvergenciaprogram elfogadása óta kompromisszumképtelen társadalmi állapot van, ezért a válságra adandó válasz sem olyan, mint amilyennek lennie kellene. A válsággal jelentkező veszteségeket nem lehet a konvergenciaprogram mintája alapján rendezni, azaz a terheket egyoldalúan a munkavállalókra, a munkára, a közszolgálatra, a közszolgáltatásra, a nyugdíjasokra rakni. A SZEF elnöke szerint álságos a kormány szándéka az egységes közszolgálati sztrájkbizottsággal 2007-ben kötött megállapodás módosítására, mivel a valutaalapnak adott szándéknyilatkozatban a kormány egyeztetés nélkül vállalta a nominálbérek szinten tartását, a közszolgáltatásban a 13. havi bérek jövő évi kifizetésének szüneteltetését.

Varga László a sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva közölte: az egységes közszolgálati sztrájkbizottság hétfőn véglegesíti a november 29-i demonstrációra szóló felhívását, s a kongresszus megerősítette a SZEF testületeinek eddigi állásfoglalásait a válsággal kapcsolatos reagálásokra. A rendkívüli kongresszuson elfogadott állásfoglalásban szerepel: elfogadhatatlan, hogy a kormány újra a közszférát sarcolja meg, amelytől elbocsátásokkal és bércsökkentésekkel egyszer már elvette a konvergenciaprogram fedezetét.

Az állásfoglalásban követelik, hogy a megszorításokat a kormány egyenletesebben ossza el, ebből a tőkére is terheljenek, ne csak a munkára. A dokumentum megerősíti: elfogadhatatlan, hogy a kormány előzetes egyeztetés nélkül, egyoldalúan rúgta fel a közszolgálati sztrájkbizottsággal 2007-ben kötött megállapodást. A SZEF számára elfogadhatatlan a 13. havi illetmény megvonása, a költségvetési megszorítások miatt várható újabb elbocsátási hullám a közszférában. Elfogadhatatlan, hogy az állam kibújjon kötelezettségei alól, ne teljesítse közszolgálati alapfeladatait, és tovább privatizáljon közszolgálati ágazatokat, szektorokat.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.