Segítünk kiszámolni, mennyivel kell emelni a béreket


Az mfor.hu kalkulátorával könnyen kiszámolhatja, hogyan kell megemelnie a 2011-es bruttó 216 ezer forint alatti béreket, s így mekkora lesz a foglalkoztatás teljes költsége.

hirdetés

Az egykulcsos adó bevezetésével már egy évvel ezelőtt csökkentek a nettó bérek, majd tavaly, az adóváltozások (járulékváltozás, adójóváírás kivezetése és a szuperbruttó havi bruttó 210 ezer forint feletti megtartása) bejelentése után már tudható volt, hogy 2012-ben is hasonló trendre kell készülni a hazavitt összegeket illetően. A kormány emiatt már tavaly is bérkompenzációt adott a közszférában dolgozóknak, 2012-re azonban már a versenyszférában is elvárja a béremelést annak érdekében, hogy a fenti változások miatt senki se járjon rosszabbul, vagyis szinten maradjanak a nettó bérek.

Mit tehetünk a munkavállalók adataival, és mit nem - Kedvezményes konferenciajegyek az mfor.hu olvasóinak!

Az mfor.hu korábban már megvizsgálta, hogy az egyes bérkategóriáknál mekkora emelést kell végrehajtani, valamint milyen mértékű kompenzációra jogosult a munkaadó, ha az elvárásoknak megfelelően hajtja végre a bérek emelését. Most azonban a kalkulátorunk segítségével Ön is kiszámolhatja, hogy milyen mértékű változásokat kell végrehajtania, és hogyan alakulnak a bérköltségek.

A 2011-es bérekhez tartózó 2012-es elvárt béremelések és bérekA 2011-es bérekhez tartózó 2012-es elvárt béremelések és bérek
(Forrás: mfor.hu-gyűjtés)

Részmunkaidős foglalkoztatottak

Először is a részmunkaidőben foglalkoztatottak esetében vizsgáljuk meg a változásokat. Tettük ezt azért, mert a tavaly év végén megjelent rendelet szerint az 59 600 forintos fizetések alatt 26 százalékos emelést kell végrehajtani, efelett a mellékletben szereplő táblázat nyújt segítséget az emelés nagyságának meghatározásában. Az 59 600 forintos bruttó pedig részmunkaidősök esetében lehet reális.

Szociális hozzájárulási adó

A 2012-es adótörvények elfogadása után a korábbi, munkáltató által fizetett munkaadói nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék és munkaerő-piaci járulék - tehát a tb-járulékok - szociális hozzájárulási adóvá változott. Mértéke a korábbi járulékok összege, vagyis 27 százalék.

Ha a munkavállaló 50 ezer bruttóért dolgozik, esetében 13 ezer forinttal kell megnövelni a fizetést, melyet – ha a kompenzáció feltételeit teljesíti a munkaadó – 13 545 forintos szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentéssel ellensúlyozhat.  Ez azt jelenti, hogy a megemelt 63 ezer forintos munkabérre 67 410 forintos teljes bérköltséget kell fizetnie. (Természetesen csak akkor ennyi, ha minden munkavállalójánál az elvárt mértékben emeli a béreket).

Minimálbér – speciális eset

Idén a minimálbér összege a korábbi 78 ezer forintról 93 ezerre emelkedik, míg a garantált bérminimum a tavalyi 94 ezerről 108 ezerre nő, amire szintén vonatkozik az elvárt béremelés, és természetesen a kompenzáció is. Ha azonban valaki 78 ezer forintért dolgozott, a rendelet szerint 14 700 forinttal kell emelni a bért, így 92 700 forint járna az alkalmazottnak. Ha az illető teljes munkaidőben foglalkoztatott, akkor ez kevés lesz, és ekkor a minimálbér új összegére, vagyis 93 ezer forintra kell emelni. Ekkor egyébként 13 605 forintot vonhat le a munkaadó az általa fizetett szociális hozzájárulási adóból, ennek révén pedig 119 505 forint helyett 105 900 forint lesz a foglalkoztatás teljes bérköltsége.

Hasonló a helyzet a garantál bérminimum esetében is, vagyis kötelezően 108 ezerre kell emelni annak a bérét, aki korábban erre volt jogosult - ekkor 14 ezerrel többet kell bruttóként leszámolni. A 11 505 forintos kompenzáció igénybevételével a teljes bérköltség 127 275 forint lesz.

(Forrás: mfor.hu-gyűjtés)

190 ezer felett saját zsebből kell emelni

Mivel a kormány az alacsony keresetűek nettó bércsökkenése ellen rendelte el az elvárt béremelést, ennek ösztönzésére pedig a bérkompenzációt, ezért 190 ezer forintnál az utóbbi már kifut, miközben az emelést 216 ezer forint alatti bruttó bérek esetén kell végrehajtani - mindezt jól szemlélteti az alábbi grafikon is. Az eltérés a két értékvonal között egyébként abból fakad, hogy míg az elvárt emelés mértékét sávosan csökkenő, konkrét összegekben határozták meg, addig a kompenzáció mértéke egy képlet segítségével számolható ki.(Lásd:Kiszámoltuk, ki után mennyi bérkompenzáció jár)

2011-es bérek tükrében2011-es bérek tükrében
(Forrás: mfor.hu-gyűjtés)

Látható, hogy minél magasabb bérkategóriáról van szó, annál nagyobb mértékű, kompenzációval nem ellensúlyozott emelést vár el a kormány a munkaadóktól. A probléma ezzel csak az, hogy a meghatározott 216 ezer forintos bruttó alatt minden foglalkoztatottnál emelni kell az elvárt mértékben ahhoz, hogy jogosulttá váljon a kompenzációra a munkáltató, ami könnyen akár komoly pluszterhet is jelenthet számukra.

2012-es bérkalkulátorunk már a bérkompenzációt is tudja számolni!

Például egy bruttó 170 ezer forintért dolgozó esetében a bért 10 ezer forinttal kell emelni, ezzel szemben csak 1425 forinttal csökkenthető a szocho. Vagyis a teljes foglalkoztatás költsége 231 300 forint lesz az emelés után, míg enélkül a 170 ezer forintos munkavállaló 218 450 forintba kerülne. Az utolsó bérszintnél, vagyis bruttó 216 ezer forintnál már nem jár kompenzáció, hiába minden folyamatosan foglalkoztatottnál végrehajtotta az elvárt emelést a munkaadó. Így az 500 forintos emelést követően 278 203 forintos teljes bérköltség keletkezik.

Székely Sarolta
mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.