Sértődötten távozott az AIG alelnöke


A The New York Timesban szerdán közölt nyílt levélben mondott le posztjáról a csillagászati vezetői jutalmak miatt botrány övezte AIG amerikai biztosító alelnöke.

Jake DeSantis, aki 742 ezer dolláros adózás utáni prémiumot kapott, közölte, jutalmát teljes egészében jótékonysági célra fordítja. DeSantis az AIG pénzügyi termékek részlegét irányította. Az AIG elnökének, Edward Liddynek címzett levélben bírálta a biztosító első emberét, amiért az korábban beleegyezett a jutalmakba, a botrány kitörése után, kongresszusi meghallgatásakor viszont már "undorítónak" nevezte azokat.

Barack Obama elnököt és pénzügyminiszterét is éles bírálatok érték az AIG-botrány miatt. A 80 százalékban állami tulajdonú, szövetségi segélyekből életben tartott óriásbiztosítónál az utóbbi hetekben 165 millió dollár vezetői jutalmat fizettek ki. A cég tavaly szeptember óta 182,5 milliárd dollár állami segélyt kapott.

Kuponon innen és túl
Kuponon innen és túl
  • Hol a pénz a kuponozásban?
  • Kupon és/vagy klubkártya?
  • Lojalitásprogramok tapasztalatai
  • Hogy működnek a kedvezménykáryták?


Jelentkezzen kedvezményes áron!

"Kedves AIG, lemondok!" - ezzel a címmel tudatta távozási szándékát az alelnök, aki közölte, hogy sem neki, sem a pénzügyi termékek részlegén dolgozó 400 alkalmazott többségének nincs köze azokhoz a hitelpiaci kötvénybiztosítási csereügyletekhez (CDS), amelyek megbénították a vállalatot. Mint írta, a felelősök nagy része már távozott a cégtől, és megúszta a felelősségre vonást.

Mint írta, úgy érzi, a jutalmakat ígérő AIG becsapta, a politikusok pedig igazságtalanul támadják őket. Ezért adja fel állását. Mint írta, 11 évi elkötelezett szolgálat után távozik az AIG-től, mivel nem képes ellátni feladatát a jelenlegi működésképtelen viszonyok között. Bírálta a cég elnökét, amiért nem állt ki a pénzügyi részlegen dolgozó, a jelenlegi veszteségekért, a CDS-műveletekért nem felelős alkalmazottak mellett, nem védte meg őket a hamis, igazságtalan vádakkal szemben. Emlékeztetett arra, hogy az AIG elnöke március 13-án jóváhagyta a jutalmakat, nyilván egyetértett azokkal, a közfelháborodás után azonban már arra szólította fel a vezetőket, hogy fizessék vissza a prémiumokat.

Mint írta, nem bűntudatból adja vissza a jutalmát, amiért keményen megdolgozott. Sok alkalmazott ráadásul több, stabilabb cégektől kapott állásajánlatot is visszautasított az utóbbi félévben. Az sem motiválja a becsapott szakembereket, hogy az őket félrevezető Liddy iránti szívességből fizessék vissza a jutalmakat. A félelem a döntő: a New York-i főügyész megfenyegette őket, hogy közszégyen lesz a büntetésük.

Közölte, azért költi jótékonysági célra, a válság miatt nélkülözők megsegítésére jutalmát és nem adja vissza a cégnek, mert nem akarja, hogy az eltűnjön az AIG vagy a szövetségi költségvetés homályában.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.