Sikeres az APEH elektronikus árverési rendszere



Átvette az első, e-liciten elkelt autót új tulajdonosa, aki az APEH elektronikus árverési rendszerében a legjobb ajánlatot tette. Eddig hat árverés fejeződött be, melyek közül négy esetben eredményes volt a licit. A másik három esetben a nyertes ajánlat megfizetését követően kerülnek a gépkocsik új tulajdonosaikhoz.

Az APEH által kiírt elektronikus árverések száma folyamatosan növekszik. Jelenleg 12 árverésen lehet ajánlatot tenni és további 14 gépjárműre a napokban kezdődő árveréseken lehet majd licitálni.

Az elektronikus árverések sikerét mutatja az is, hogy az árveréseken a vételár a becsérték 70 százaléka a korábbiakban jellemző – 25 százalék helyett, áll a társaság közleményében.

Nyolc árverést a meghirdetését követően törölni kellett, mert az adós rendezte a tartozását, illetve az árverésre kitűzött vagyontárgyat időközben a bírósági végrehajtó is lefoglalta, ezért a végrehajtást ő folytatja tovább.

Elektronikus árverésen mindazok részt vehetnek, akik az ügyfélkapus regisztrációt követően az Elektronikus Árverési Felületen – melyet a Magyar Telekom Nyrt. programozott – is regisztrálják magukat. Ezt eddig, több mint ötszázan tették meg.

Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.