Sikeres volt az Ajka Kristály csődgondnoksága


Lejárt az Ajka Kristály Kft. által április elején kért bírósági csődgondnoksági védelem, amelynek a hatályát még a nyáron hosszabbították meg november 3-ig.

Ne maradjon le semmiről

Nem ér rá naphosszat híreket böngészni, mégsem akar lemaradni a legfontosabb történésekről? Jelentkezzen az mfor.hu hírleveleire!

Mfor.hu hírlevelek

Katzer Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: keddtől a hitelezők már kezdeményezhetnének felszámolási eljárást a bíróságon az üvegipari termékeket gyártó kft. ellen, ám jelezte, ettől nem tart. A nemrégiben tartott hitelezői közgyűlés ugyanis elfogadta a cégnek a hiteltörlesztések módjára és ütemezésére, valamint az üzleti kibontakozásra kidolgozott tervét - mondta Katzer Zoltán. Ismertetése szerint a tanácskozáson jelen lévő 132 hitelezői képviselő közül mindössze hárman nem fogadták el a hiteltörlesztési javaslatukat.

Fizetni tudunk és fogunk is - hangsúlyozta az ügyvezető. Hozzátette: fizetési képességüket, illetve a csődeljárás elkerülését arra alapozzák, hogy "tele vannak" megrendelésekkel, s nemcsak az idei évre van munkájuk, hanem már 2010-re is számos megrendelés futott be. Több mint három hónapra lekötött minden kapacitásunk - mondta az igazgató.

Kitért arra is, hogy a csődgondnoksági védelem alatt keletkezett tartozásaik törlesztéséről a hitelezőikkel mielőbb megállapodást kell kötniük. Erről tárgyalásokat már folytatnak  többek között az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.-vel.

Katzer Zoltán emlékeztetett arra, hogy a súlyos gazdasági helyzetüket a nyáron fokozta az, hogy a 98 millió forint összegre beadott munkahelymegtartó támogatási pályázatuk nem nyert. Még januárban ugyanis 200 dolgozóra csoportos létszámleépítést jelentettek be az ajkai munkaügyi hivatalhoz.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint az idén összesen mintegy 100 dolgozótól váltak meg, a jelenlegi, kedvezőbbre vált gazdasági helyzetükben azonban leépítést nem terveznek. A cégnél jelenleg 260-an dolgoznak.

Az Ajka Kristály Kft. adósságairól az igazgató elmondta: a beszállítóknak 352 millió forinttal tartoznak, de létezik egy úgynevezett "belső adósságuk" is. Ennek nagyságrendjéről ezúttal nem kívánt nyilatkozni, május 5-én azonban az igazgató azt közölte az MTI-vel, hogy a tulajdonos Fotex-csoport még a múlt évben 1,6 milliárd forintot hitelezett a kft.-nek. Katzer Zoltán tájékoztatása szerint a múlt évben az Ajka Kristály Kft. 1,8 milliárd forint árbevételt ért el, az idei évre pedig 1,4 milliárdot terveztek.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.