Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Simó György
Simó György
A T-Online vezetője szociológusként végezett az ELTE-n, 1997-ben. Egyetemi tanulmányai alatt 1992 és 1996 között a Magyar Narancs című hetilap munkatársa, a Tilos Rádió alapítója, műsorvezetője, később a kuratórium elnöke volt. 1997-ben fél éven át a Filmvilág szerkesztőjeként dolgozott, majd a MATÁV Rt. tartalomszolgáltatási tevékenységét előkészítő csoport (a későbbi [origo] portál) üzleti és megvalósítási tervéért, majd a portál megteremtésének és piaci bevezetésének projektmenedzsmentjéért felelt.
1999-től a MATÁVnet programigazgatójaként feladatai közé tartozott a vállalat tartalomszolgáltatási üzletágának vezetése, a termékfejlesztés irányítása, valamint a vállalati stratégia alapelveinek kidolgozása. 2000-ben a MATÁV-csoport internetstratégiájának kidolgozását végző projekt egyik vezetője lett, majd április 1-től a MATÁVnet Kft. vezérigazgató-helyettese, ügyvezetője, szeptember 1-től pedig az Axelero Internet (amely később T-Online lett) médiáért, stratégiáért és kommunikációért felelős általános vezérigazgató-helyettese volt.
2003. november 1-jén az Axelero Internet (T-Online) vezérigazgatói pozíciójának betöltésére kapott megbízást. A 2005. január 1-én létrejött Vezetékes Szolgáltatások Üzletágban megbízást kapott az Internet Divízió vezetésére, majd 2005. május 1-től a Magyar Telekom Vezetékes Szolgáltatások Üzletág (T-Com) helyettes vezetője. Christopher Mattheisen távozását követően, 2006. június 15-től - megbízott vezetőként - átvette a T-Com irányítását. A T-Com vezetői pozícióját 2006. szeptember 20-tól tölti be, miközben üzletág vezetése mellett Simó György marad a T-Online vezérigazgatója is.
A 39 éves szakember nős, egy gyermek édesapja.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







