Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Simó: már itthon is repeszt a széles sáv
A számítógép-használati kultúrának és a generációváltásnak kulcsszerepe lesz abban, milyen gyorsan lehet majd felkelteni az igényt az új internetes szolgáltatások iránt, mondta el az Mfor.hu Stafétájában Simó György. A T-Online vezére szerint jövőre már itthon is húzótermék lehet az internettévé.
Erdei Tamás, az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója:
- Az Európai Unió - az informatikai és internetes piac liberalizációjához kapcsolódóan - Magyarországnak külön ajánlást fogalmazott meg a díjak csökkentése céljából. Ön szerint
milyen módon alakul át a magyar piac az elkövetkező években?
Simó György, a T-Online Rt. vezérigazgatója:
- A vezetékes távközlés dinamikus növekedési lehetőségei kifulladóban vannak, a széles sávval összefüggésben viszont a korábbiaknál jóval nagyobb lehetőségek nyílhatnak meg a
távközlési cégek és az internethasználók előtt is. Ugyanazon a hálózaton ugyanis egyszerre több szolgáltatást is igénybe lehet venni: hangot, internet-hozzáférést és televíziós
szolgáltatásokat. Mindezek alapja persze a széles sáv.
Versenyképesebbé válunk az internettel
Öt éve még egyáltalán nem látszott, hogy milyen látványos fellendülés vár a széles sávra. Mára azonban már elértük azt a szintet - mind sebességben, mind árban -, amelyről a felhasználó már elmondhatja, hogy sokat kap a pénzéért. Havi 3-5 ezer forintért - ennyibe kerül ma az internet-hozzáférés Magyarországon - havi több százezer forint értéket lehet megtakarítani. Például a neten gondosan megtervezett utazáson több tíz- vagy akár százezer forintot is spórolhat egy család. Egy háztartásnak mindenképpen költenie kell ilyen beruházásra, mert ezen keresztül sokkal informáltabb, költségtakarékosabb, vagyis versenyképesebb lesz.
Jövőre húzótermék lehet az internettévé is, ahol komplett videokönyvtárat kap a felhasználó. A hozzá szükséges jelátalakító pótolja a merevlemezegységet, mivel 90 órányi műsor tárolható rajta.
Százezrekkel bővül a digitális világ
Nagyon sok múlik azonban a társadalom befogadóképességén is, nem csak azon, hogy az üzleti vagy kínálati oldal mire képes. A számítógép-használati kultúrának kulcsszerepe lesz abban, milyen gyorsan lehet felkelteni az igényt az újabb és újabb internetes szolgáltatások iránt. A demográfiai változásokkal összefüggő generációváltás is sokat segíthet a problémán; ma már évről évre több százezren lépnek be itthon is a digitális világba a mobiltelefon és az internet révén.
Ezek a technológiák tudást és tanulás iránti fogékonyságot igényelnek. Nem is gondolnánk, hogy a nyelvtudásnak mekkora szerepe lehet az internet elterjedésében. Nemcsak amiatt, hogy az oldalak többsége idegen nyelven hozzáférhető, hanem maga a netfilozófia is igényel egyfajta nyitottságot. A nyelvtudás pedig azt jelzi: nyitott vagyok a világ más szegmenseire is.
A vezetékes üzletben sajnos soha nem jött létre a végberendezés-gyártóknak és a távközlési szolgáltatóknak az a szoros együttműködése, amely a mobil esetében nagyon erős felhajtóerő volt. Az Ipod-szerű zenelejátszó eszközök elterjedésével a vezetékes ágban is változást várok.
Simó György kérdése Papp Istvánhoz, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatójához:
- A szélessávú internet új távlatokat nyit meg, új lehetőségeket kínál az internethasználat terén. Ön szerint merre tart az internet, hogyan változnak az internethasználati szokások?
A választ Staféta című sorozatunk következő részében olvashatják!
Nagy Vajda Zsuzsa
|
|
|
Tolnay Tibor: - Mikorra várható az euró bevezetése, s milyen kihatásai lesznek a magyar gazdaságra és a lakosságra?
Erdei Tamás (képünkön):- Az euró bevezetése nem öncél, hanem eredménye
kell legyen egy olyan folyamatnak, mely a gazdaság tartós
|
|
Gerencsér László: - Hogyan látja a kultúra támogatásának helyzetét?
Tolnay Tibor (képünkön): - Az egyén elsősorban a kultúra fogyasztójaként jelenik meg. Egy viszonylag szűk kör támogatja is a szellemi értékeket...
|
|
: - Hogyan tudják kölcsönösen hosszú távra megtalálni a közös érdekeket az olyan vállalatok, mint például a Hérosz zRt. és a kulturális intézmények?
Gerencsér László (képünkön): - A Hérosz régóta hisz a
gazdaság és a kultúraegyüttműködésében. Arra törekszik, hogy ne csak...
|
|
Török László: - Milyen pénzügyi-gazdasági stratégiája van a Zeneakadémiának?
Batta András (képünkön):- Liszt Ferenc 131 évvel ezelőtt alapított Zeneakadémia
valóban egyetemes érték. Nemcsak a legmagasabb szintű, világhírű zenei képzés folyik...
|
|
Pálvölgyi Mátyás: - Valóban a magánügyfeleken keresztüli növekedés a legfontosabb terület jelen pillanatban a bankszektorban?
Török László (képünkön): - Valóban a növekedés az egyik meghatározó szempont, én azonban még legalább három alapvető tényezőt emelnék ki.
|
|
Gergely Károly: - Milyen szerepet játszhatnak a magánbiztosítók az egészségügyi rendszer átalakításában?
Pálvölgyi Mátyás (képünkön): - A jelenlegi egészségbiztosítási rendszer elemei közül a járadékbeszedés és az elosztás megfelelően működik.
|
|
Kisbenedek Péter: - Hogyan látja a lakás-takarékpénztári piac helyzetét a megszorító intézkedések fényében?
Gergely Károly (képünkön): - A lakás-takarékpénztárakat közvetlenül kevésbé érintik a megszorító intézkedések. A kormány a lakástakarék...
|
|
Szabó Pál: - Hogyan tudják a magyarországi lakossági bank építésének tapasztalatait a térségi expanziós stratégiában kamatoztni?
Kisbenedek Péter (képünkön): - Az elmúlt öt év terjeszkedési tapasztalatait csoportszintű projektek megvalósításában...
|
|
Vági Márton: - Mikor beszélhetünk majd európai színvonalú postai kiszolgálásról, és melyek ehhez a legfontosabb teendők?
Szabó Pál (képünkön): - A Magyar Posta szolgáltatásainak minősége megközelíti
az európai "élpostákét": független szakértők által mért...
|
|
László Géza: - Hogyan tudják hatékonyan felhasználni az európai fejlesztési forrásokat?
Vági Márton (képünkön): - Annak érdekében, hogy a 2007 és 2013 között lehívható több ezer milliárd forintnyi közösségi forrást az ország legfontosabb céljainak
megfelelően használhassuk fel, jól...
|
|
Bajnai Gordon kérdése László Gézához (képünkön): - Mikor lesz digitális televíziózás Magyarországon?
László Géza válasza: - Az elfogadott kormányhatározat szerint 2012-ig mindenképpen lekapcsolják az országos analóg hálózatot. Terveink...
|
|
Bogsch Erik kérdése Bajnai Gordonhoz (képünkön) - Lát-e plusz forrásokat a magyar gazdaság versenyképességét növelő k+f támogatására?
Bajnai Gordon válasza: - A 2004-2006 közötti uniós pályázati rendszer
kiírásai mára jórészt bezárultak...
|
|
Csák János kérdése Bogsch Erikhez (képünkön): - Lát-e esélyt arra, hogy az önálló magyar k+f tevékenység újra talpra álljon?
Bogsch Erik válasza: - Nemzetközi szinten csak bizonyos szegmensekben
lehetünk versenyképesek...
|
|
Hernádi Zsolt, kérdése Csák Jánoshoz (képünkön): - Hogyan lehetne javítani a magyar menedzserképzés színvonalán?
Csák János válasza: - A vezetői tudás szakismeretből, tapasztalatból és bölcsességből áll. Az elsőt az...
|
|
Gaál Zoltán kérdése Hernádi Zsolthoz (képünkön): - Az alternatív energiaforrások szerepe felértékelődik. Illeszkedik-e a MOL Rt. stratégiájába a biogázolaj gyártásának
meghonosítása, majd gyártásba vétele?
Hernádi Zsolt válasza: - A MOL 2010-ig...
Mosonyi György kérdése Gaál Zoltánhoz (képünkön): A vegyipar és ezen belül a kőolajfeldolgozás regionális szerepet ért el. Hogyan látja a vegyészmérnökképzés
jövőjét? |
Straub Elek kérdése Mosonyi Györgyhöz (képünkön): Milyen lehetőségekkel és problémákkal találja magát szemben a MOL a szomszédos országokban? |
Beke-Martos Gábor kérdése Straub Elekhez (képünkön): Hogyan alakul a partnerség és a verseny együttélése a Magyar Telekom Csoport magyarországi tevékenységében? |
Molnár Károly kérdése Beke-Martos Gáborhoz (képünkön): Mi a lehetőség és a felelősség viszonya a Siemensnél a társadalmi felelősségvállalás tekintetében? |
Kocsis István kérdése Molnár Károlyhoz (képünkön): Hogyan tudja Rektor Úr összehangolni a színvonalas tudományos képzési műhely, illetve egy sikeres "nagyvállalkozás"
menedzselésének feladatait? |
Szalay-Berzeviczy Attila kérdése Kocsis Istvánhoz (képünkön): Van-e Ön szerint létjogosultsága egy energiatőzsdének Magyarországon? Ha igen, milyen feltételekkel lehet
sikeres vállalkozás? |
Somody Imre kérdése Szalay-Berzeviczy Attilához (képünkön): Mit kíván tenni azért, hogy a hazai üzleti élet a budapesti olimpia ügye mögé álljon? |
Kóka János kérdése Somody Imréhez (képünkön): Lát-e esélyt arra, hogy független szakértőként megítélje a pártok egészségügyi reformra vonatkozó elképzeléseit? |
Kóka János: Elnök úr téved... |
Vizi E. Szilveszter: A Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) különböző oldalainak (munkaadói, munkavállalói, civil és tudomány) képviselői zömmel... |
Demján Sándor: Alapvetően hosszúlejáratú kamatmentes, államilag jelentősen támogatott... |

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







