Várok egy fontos hívást... Poénok miniszterelnök-keresésre


Kevés ország történelemkönyveiben találhatunk olyan fejezetet, mint amilyen nálunk íródott az elmúlt hetekben miniszterelnök-keresés címen. Ez az állapot, de legfőképp annak menedzselése olyannyira tragikomikusra sikerült, hogy már azt sem tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk kínunkban. Mivel a sírás nem segít, sokan nevettek: humoros köremailek, smsek keringtek az éterben ezzel kapcsolatban, melyek az mfor.hu szerkesztőségébe is eljutottak.

Nem ment könnyen...Nem ment könnyen... (Mfor-montázs)

A politika nyelvezete az utóbbi hetekben megváltozott. A kommunikációs csaták felgyorsultak, kiéleződtek, minden mondat nagyobb súlyt kapott, nagyobb lett a tét, az emberek minden rezdülésre jobban figyeltek. Először meglepődött a közvélemény, majd várakozó álláspontra helyezkedett, ki ezt várta, ki azt. Teltek a napok, röpködtek a nevek, az események pedig úgy kerültek ki a kontroll alól, mint egy szabadjára engedett, tövig nyitott locsolócső.

A miniszterelnök-keresés folyamata kezdett tragikomikussá válni, az események kapcsán pedig eddig a politikában viszonylag ritkán használt szavak kerültek elő, úgymint "kutyakomédia, Mekkmester, Paprikajancsi, szánalmas színjáték..."

Várok egy fontos hívást…

A közönség azt sem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Az aggódás, szorongás, reménykedés és dühöngés mellett szerencsére azért a humorunk sem veszett el. Egyeseket megihletett ez a szokatlan helyzet, és humoros köremailek, smsek és egyéb poénok kezdtek el terjedni. Például a "Várok egy fontos telefonhívást" mondat szinte szállóigévé vált. Mindenki tudta, mit jelent ez, reklámnyelven szólva beindult a "buzz", a zsongás, a történet önmagán túllépve önálló életre kelt.

Az alábbi sms is bejárt jó pár ezer telefont: "Ezúton szeretném Önt Magyarország miniszterelnökének felkérni. Ha nem tud ennek eleget tenni, kérem küldje tovább ezt az smst."

Szintén a miniszterelnök-keresés témát dolgozza fel az a Youtube-on keringő videó, amelyben a Bukás című, Adolf Hitler utolsó napjait bemutató német film egyik legdrámaibb jelenetét láthatjuk "újrafeliratozva". Az alkotás eredeti kontextusával semmiképpen sem párhuzamot vonva tesszük közzé ezt az opust, melynek fénypontjai közé tartozik a "Sikerült beszélnem Jászberénnyel, az a hűtőszekrényes pasi még elvállalná", "az IMF-nél már kinyomják a telefont, ha meglátják a számomat", esetleg a "Ne aggódj Zita, te még kijuthatsz Brüsszelbe" beszólás.

Variációk egy témára

A Jobpilot ugyan nem erre a szituációra alkotta meg a "Miniszterelnök" munkakör betöltését kiíró álláshirdetését, az most mégis magától szárnyra kapott, és úgy járta be az országot, mintha a legprofibb vírusmarketingesek fejéből pattant volna ki az ötlet.

"2002-ben raktuk ki a hirdetést, akkor vegyes volt a fogadtatás, kaptunk hideget, meleget is. 2006-ban is megjelent az oldalunkon, akkor már kevesebben háborodtak fel. Most nem mi indítottuk útnak a viccnek szánt álláshirdetést, pedig most a legaktuálisabb, valószínűleg ezért is jutott el ilyen sok helyre" – tudtuk meg Buda Szabolcstól, a Jobpilot ügyvezető igazgatójától.

Gábor Fanni

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.