Sláger lesz a kütyü karácsonykor


A karácsony a megszorító intézkedések ellenére sem marad el. A GfK adatai szerint a vásárlóerő az elmúlt három esztendőben évente 15 százalékkal emelkedett a műszaki cikkek területén, és ez a tendencia 2006-ban is töretlenül folytatódott. Ennek megfelelően a szórakoztatóelektronikai cikkeket forgalmazó áruházláncok tapasztalatai szerint a karácsonyfa alatt leginkább mobiltelefonok, MP3-lejátszók, digitális fényképezőgépek és navigációs berendezések lesznek - írja a Világgazdaság.

Fényképezőgép, mobil vagy MP3 lejátszó?

Várhatóan nagy érdeklődés lesz majd a karácsonyi időszakban a Microsoft legújabb játékkonzolja, a múlt péntektől a hazai felhasználók számára is elérhető Xbox 360 iránt. Az országszerte 125 üzletből álló Euronics hálózat ügyvezető igazgatója, Rohrböck András a fentiek mellett a hagyományos háztartási kisgépek forgalmának élénkülését tapasztalja, és azt várja, hogy különösen nagy lesz az érdeklődés az IT-termékek (laptopok, teljes számítógép-konfigurációk) iránt.

Ezt gyakorlatilag az egész szakma várja, hiszen amint azt Szánthó Balázs, a Media Markt (MM) koncepciómenedzsere kiemelte, a Sulinet-kedvezmény csak december végéig vehető igénybe. Ezért a cég arra számít, hogy aki teheti, karácsonykor kihasználja asztali számítógép, de főleg notebook vásárlására. Egy jó minőségű notebook már 150 ezer forinttól kapható, és ebből hatvanezer igényelhető vissza.

Az MM azt várja hogy eddigi legjobb karácsonyi árbevételét éri el, különös tekintettel arra, hogy az LCD-televíziók ára közel harminc százalékkal csökkent a labdarúgó-világbajnokság óta. Persze a plazmatechnológiás televíziók ettől még mindig népszerűek, továbbra is tart a normál képcsöves készülékek lecserélése sík képcsövesekre. Az áruházlánc úgy látja, hogy a háztartási kisgépek területén erőteljes a szépségápolási eszközök előretörése: haj-, fog-, szépségápolási termékeké (hajszárító, -sütő, -vasaló, -csavaró, elektromos fogkefe, barnítókészülékek), wellnesseszközöké (pl. masszírozógép).

Tévé és DVD karöltve

Az LCD- és a plazmatévé iránti keresletnövekedés a Photo Hall hálózatban is tapasztalható - erősítette meg Hárs Márton marketingkommunikációs vezető, hozzáfűzve, hogy soha nem látott módon csökkent a két típus ára. Sokat várnak ugyanakkor az asztali DVD-berendezésektől is. Már most látszik, hogy a sláger az MP3-lejátszó, emellett sokan vásárolnak ajándékba digitális fényképezőgépeket.

A Saturn áruházak részéről Balogh Péter koncepciómenedzser úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a futball-vb idején sokan bevásároltak ugyan televízióból, de ismét élénkül a tévéforgalom. Most fut fel a GPS-forgalom, miután az autós és kézi navigációs készülékek ára is jelentősen csökkent egy év alatt, ugyanakkor a kínálat jelentősen bővült.

Bogár Éva, a Tesco Global Áruházak Zrt. PR-munkatársa lapunknak úgy nyilatkozott: a Tesco a műszaki osztály karácsonyi választékát és akcióit decemberben megjelenő tematikus katalógusaiban mutatja be. Az ünnepi termékválasztékban továbbra is megtalálhatók lesznek az olcsóbb árkategóriájú műszaki cikkek és a legfejlettebb technikát képviselő berendezések is. Az idén a háztartási elektronikai cikkek, tévék, házimozik mellett valószínűleg a merevlemezes DVD-írók is keresettek lesznek - áll a Világgazdaságban.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.