Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Sok a szabad állás, de nem tudni hol
Ugyan 50 ezer szabad állás van országszerte, ám az állásajánlatok döntő része nincs fenn az ÁFSZ honlapján.

Ki legyen 2007 legjobb főnöke?
Ismerje meg a jelölteket, nyilvánítson véleményt Ön is! Szavazzon!
Az állásajánlatok döntő részét nem teszik közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján a munkáltatók, novemberben például 50473 szabad álláshely szerepelt a szolgálat nyilvántartásában, de az interneten bárki által elérhető honlapra ennek alig 10 százaléka kerül fel, jelenleg például csak 3475 állásajánlat között lehet válogatni a honlapon.
Pedig a honlapra kerülő állásajánlatoknál is lehetőségük van a munkáltatóknak arra, hogy ne saját nevüket, címüket, telefonszámukat szerepeltessék, hanem a helyileg illetékes munkaügyi kirendeltséget jelöljék meg. Így nem náluk, hanem a munkaügyi kirendeltségnél jelentkeznek az érdeklődők, az itteni szakemberek így mintegy előzsűrizhetik a munkáltatókhoz továbbküldött jelentkezőket.
Egyes vélemények szerint sok munkáltató azért nem teszi fel a nyilvános honlapra ajánlatát, mert az ajánlatot csak bértámogatás esetén tartja fenn. Ez viszont nem valós indok, mert az állásajánlatnál lehetne jelezni azt a körülményt, hogy a jelentkező akkor nyer felvételt, ha részesülhet a jelenleg egy évig adható bértámogatásban.
A jelenlegi 3475 állásajánlatból az álláskeresők a településnév, a foglalkozás neve, az iskolai végzettség, a kereseti igény beírásával kérhetik le a nekik szükséges listákat. A vezérlistán a településnevek, a kínált foglalkozások nevei, a szükséges iskolai végzettségek, a bruttó kerestek vannak felsorolva.
A részletesebb információkat az adott foglalkozási névre kattintva lehet elérni. Ezen a részletes listán már információk vannak a szükséges iskolai végzettségről, bruttó keresetről, továbbá az elvárt szakképzettségről, szakmai gyakorlatról, alkalmazási feltételekről, juttatásokról, szálláslehetőségről, a foglalkoztatás kezdetéről, időtartamáról, jellegéről, a munkaidőrendről, a munkaidő kezdetéről, a munkavégzési helyről. Közlik a munkáltató nevét, címét, telefonszámát, és azt is, hogy melyik munkaügyi kirendeltségen lehet jelentkezni. A teljes lista a foglakozások elnevezését követi abc sorrendben.
Más vélemények szerint a munkáltatók azért nem teszik fel a honlapra az állásajánlataikat, mert a bejelentés csak azt szolgálja, hogy külföldi munkavállalót alkalmazhassanak. A szabad álláshely bejelentése nélkül ugyanis nem fogadhatnak a magyar munkavállalóknál általában alacsonyabb bérrel foglalkoztatható külföldieket.
Az állásajánlatok minél nagyobb részének nyilvánossága viszont fontos lenne, mert ez felelne meg az ÁFSZ utóbbi években hangoztatott céljának is, miszerint kapjon nagyobb szerepet az önkiszolgálás. A nyugati országok példája is mutatja, az álláskeresők jelentős része, ha ehhez a számítógépen elérhető információkat, tanácsokat kap, további személyes segítség nélkül is eredményesen keres magának munkát.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









