Stagnált a Magyar Suzuki bevétele tavaly


Az előzetes adatok alapján nagyságrendileg a korábbi évihez hasonló, 428 milliárd forintos bevételt ért el 2010-ben a Magyar Suzuki Zrt. - írta szerdai számában a Napi Gazdaság. Az elmúlt évben valamivel több, mint 170 ezer autó hagyta el a gyártószalagot.

Németországban 18, Angliában, 14, Franciaországban és Olaszországban 13-13 ezer Suzukit adtak el. Magyarországon a Suzuki 13 éves piacvezető múlt után a tavaly értékesített autók sorában csak a hetedik helyen végzett. Ezt a piaci körülmények megváltozásával magyarázzák, döntően azzal, hogy az új autók értékesítését szinte csak a flottabeszerzések vitték tavaly, ami nem kedvez a Suzukinak.

A Magyar Suzuki az idén is a tavalyihoz hasonló gyártási darabszámmal számol, bár ez az év során még módosulhat fölfelé - írta a Napi Gazdaság.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.