Stagnáltak a New York-i tőzsdeindexek


Vegyesen zártak a New York-i tőzsdék indexei, a Nasdaq és az S&P 500-as nőtt, a Dow csökkent.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,1 százalékos csökkenéssel 12705 ponton zárt, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,4 százalékos emelkedéssel 2860 pontra nőtt, míg az S&P 500-as mutató 0,1 százalékkal 1326 pontra erősödött.

A mutatókat a nap folyamán részben a munkanélküli segélykérelmek alakulása, részben Ben Bernanke Fed-elnök gazdasági helyzetértékelése mozgatta. A várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent az újonnan regisztrált munkanélküli segélykérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten. Az elmúlt hónapokban némiképp javult a helyzet a foglalkoztatásban, a munkanélküliségi ráta közel hároméves mélypontra, 8,5 százalékra csökkent decemberben. Mindamellett elemzők szerint még sok a probléma a munkaerőpiacon: Amerikában 23,7 millió embernek nincs állása.
Az amerikai jegybank minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy az európai adósságválság hatással legyen az Egyesült Államokra - jelentette ki a Fed elnöke az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága előtt csütörtökön. Ben Bernanke elmondta, a Fed folyamatosan figyeli a helyzetet és minden rendelkezésére álló lépést megtesz, hogy az amerikai pénzügyi rendszert és általában véve az egész gazdaságot megvédje az euróövezeti válság hatásaitól. Ugyanakkor Bernanke szerint a költségvetési politika fenntartható pályára állítása az amerikai kongresszus elsőszámú feladata kell legyen.

Az amerikai gazdaság jelenlegi állapotát elemezve Bernanke kiábrándítóan lassúnak minősítette a kilábalás ütemét, és elismerte, hogy a fogyasztók továbbra is jelentős ellenszelet tapasztalnak. A háztartási kiadások erősen függnek a munkapiac alakulásától, és ez - a legutóbbi javulás dacára - csak hosszú idő elteltével lesz újra normálisan működőnek nevezhető.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.